A
szegény ember muzsikája
|
|
|
A
szegény ember muzsikája
|
|
|
A szegény ember muzsikája |
Ha van magyar népi hangszer, amely egyszerűen megtanulható és mindig is megfizethető áron volt beszerezhető, az a citera. Hangja tökéletesen kifejezi a magyar ember érzelmi hangulatát és legalább annyira hozzátartozik a puszták, falvak összképéhez, mint a gólya és a gémeskút.
Egyes források szerint a
citera megnevezés először a XVI. században fordult elő, ám mint hangszer és
annak bemutatása csak az 1850-es évektől lelhető fel az írásokban. Népszerűségét
és elterjedtségét tekintve ez kissé későinek tűnik és talán közelebb járunk
az igazsághoz, ha Anonymus Gesta Hungarorum-ához fordulunk, amely citharédi
elnevezéssel már Árpád fejedelem udvarában is megemlíti.
Az első változat magyarázatául
szolgálhat, hogy Nyugat-Európában a XVI-XVII. században volt igen népszerű,
és ennek nyomán kötötték eredetét, annyi más ősi magyar ruhadarabhoz, kifejezéshez,
használati tárgyhoz hasonlóan tévesen az európai műveltséghez.
- Jellegzetesen magyar
hangszer, de távolabbi rokonait Ázsiában és Afrikában is fellelhetjük, rokonai
a kínai " K'IN" vagy a japán "KOTO". Létezik hasonló hangszer
a Skandináv-félszigeten és egyes arab országokban is, hozzánk azonban Ázsiából
kerülhetett. Magyarországon 3 alaptípust különböztetünk meg: vályú, kisfejes
és hasas citera. Az Alföldön a kisfejes, ott az idősebbek tamburának is nevezik,
a Dunántúlon inkább a hasas citera a legelterjedtebb - ad szakmai magyarázatot
Bors András citerakészítő mester.
A Rákóczi él lemezhez készült D hangolású vályúcitera
Hozzáteszi, hogy sajnálatos
módon már nem tartják számon név szerint a citerásokat, jóllehet a napjainkban
is vidéken élő, vagy onnan elszármazó családok majd mindegyikében előfordulhattak
ilyen hangszeresek. Ez egykori elterjedtségét, népszerűségét mutatja, ahogyan
az is, hogy régebben a citerások egész bálokat végigmuzsikáltak és mint minden
hangszernek, bizonyára ennek használói között is voltak kimagasló tudású egyéniségei.
Számukra nem sok babért termett az elmúlt 50 év, amikor a szovjet balalajka-zenekarok
mintájára nálunk is nagy citerazenekarok alakultak, amelyekben nem volt szükség
az egyéni képességek és játékmódok bemutatására.
Bors András azonban emlékszik
néhány, magának rangot és nevet szerezett citerásra, így a nagykunsági Tuka
Zsigmondra és a turai Szaszkó Józsefre, ez utóbbi egyik hangszerét majd teljesen
sikerült is újraépítenie. A hangszerkészítő a mesterfogásokat jó évtizeddel
ezelőtt nagyapjától, az orosházi születésű Bors Sándortól kezdte elsajátítani,
aki szintén az ottani öregektől leste el a szakmai fortélyokat. A brácsán és
hegedűn is játszó fiatalembert annyira magával ragadta a hangszer varázsa, hogy
ma már rendszeresen készíti, és noha egyetlen zenekarnak sem tagja, nagypapáját
időről időre felvidítja egy-egy citera nótával. Ezek között említi az "Esik
eső, szép csendesen csepereg" című, egyik Rózsa Sándor nótát, valamint
a "Szombat este nem jó citerázni" kezdetű dalt.
- Én még magamtól tanultam,
de ma már léteznek könyvek, kottafüzetek is. Nagypapám nyomóval - rövid fadarab
vagy lúdtoll kemény része, ami a húr lenyomására használatos -, főleg az egész
hangokat használva játszik, míg napjainkban elterjedtebb az ujjal való lenyomás.
Elenyésző zenei tanulmányok szükségesek hozzá, egy-két év alatt elsajátítható,
nem véletlen, hogy újjáéledni látszik, amiben közrejátszhat megfizethetőbb mivolta
is - tájékoztat a citerás.
Ismeretei szerint legelterjedtebbek
voltak a G, D, C hangolású hangszerek, amelyeket a húrok keménységétől is függően,
régebben a falusi templomi harangok hangjához hangoltak. Akkoriban drótokból
készültek a kísérőhúrok, ma inkább acélból, míg a hangolószögek vasszegekből,
amelyek egyik vége hegyes volt, másik végüket laposra verték és éles kaszával
vagy késsel ebbe a felébe vágták a húr befűzéséhez használatos vájatot.
Mint minden hangszer esetében
a hangolás itt is alapvető fontosságú: az érintők helyét úgy határozták meg,
hogy kifeszítettek egy húrt, felhúzták az adott hangra, a citera teteje és a
húr közé raktak egy vaspálcát és az ujjuk lenyomásával keresték meg a hangokat,
végül bejelölték az érintőket (bundok). Napjainkban is lehet ily módon próbálkozni,
de már hangológép segítségével. A tőkék (a citera eleje és vége) keményfából,
az oldalai puhafából vagy keményfából, az érintők (bundok) szögekből vagy drótokból
készülhetnek, a legrégibb hazai hangszer állítólag a Néprajzi Múzeumban található.
Bors András az elmúlt hónapok
sajátos tapasztalatáról is említést tesz. - A citera a szegény emberek szórakozása
volt, magányos hangszer, amelynek nem volt szüksége népes zenekarra. Ezért is
ért kellemes meglepetésként, amikor Tumbász Márton hegedűs, citerás barátom
azzal a kéréssel keresett meg, hogy Friedrich Klára és Szakács Gábor készülő
Rákóczi él című lemezének két dalához - az Elvándorló dal és a Bujdosó éneke
- készítsek a hangnemhez megfelelő citerát. A rock-régizene műfajban erre eddig
nem ismertem példát. Eddig is mindenkinek azt javasoltam, kérdezze meg saját
rokonságát, az idősebbeket arról, hogyan emlékeznek a citera hangjára, most
ebben a sajátos zene környezetben azonban meg is hallgathatják.
Népzenész
Arany Tarsoly 2008. április
 |
|
A
szegény ember muzsikája
|
|
|