Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat

Úrnapján ünnepelni hív az egyház. Ünnepelni és hálát adni azért, mert Krisztus a kenyér és bor színében most is köztünk van. Ennek az örömnek adunk hangot ezen a szép napon.
Ilyenkor a hagyományhoz híven körmenetben visszük végig az Oltáriszentséget, azért, hogy mindenki lássa, számunkra fontos Krisztus jelenléte, mi így szeretnénk vele zarándokolni életünkön keresztül. Ez az ünnepi körmenet elgondolkodtat bennünket, hogy nekünk nemcsak az esztendő egy napján, hanem az élet minden évének minden napján körmenetben kell haladnunk Krisztussal.
Az utolsó vacsorán Jézus együtt étkezett barátaival. A kenyeret, mely a mindennapi táplálék, saját Testévé, a bort, mely a mindennapi ital, a saját Vérévé változtatta. De ekkor már kezdődnek a szenvedés órái, a világtörténelem e nagy csodáját alig-alig tudjuk ünnepelni. Már ácsolják a véres keresztet, már fenik a fogukat a hóhérok a szent ember testének fájdalmára. Ezért az egyház már a húsvéti idő elmúltával, de még a húsvéti fényben emlékezik és ünnepel.
Emlékezünk arra a csodálatos napra, amikor az Isten fia elmenve is itt maradt köztünk, és ünnepeljük azt a napot, amikor Krisztus „Úr s Király lett a Föld felett”.
A középkortól kezdve az ünnepi körmenet hozzátartozik ehhez az ünnephez. A négy sátor egyszerre jelenti az ószövetség sátorából az újszövetség áldozatává vált Krisztust, és azt, hogy Krisztus testének és vérének valóságos ereje és hatalma van az egész világ felett.
Ma sokan nem is sejtik, hogy az egyszerű részekből felépülő kenyér és a bor a hithű keresztények számára mindennél fontosabb kincs. Az életnek szépségeit ez a kenyér teszi édessé, az életnek szomorúságait ez a bor vidámítja meg.
Ünnepi lélekkel kapcsolódjunk be abba a körmenetbe, amely elkísér minket egészen a sírig, és amely átsegít bennünket abba a dimenzióba, ahol Krisztus végleges győzelméről énekel „Napkelet és Napnyugat”.

A Lélek ereje

A göndör hajú éppen egy lepényt majszolt, amikor hallotta a futótűzszerűen terjedő hírt: valami csoda történt a város, Jeruzsálem egyik terme előtt. Na, ezt megnézem, gondolta, és kenyeréből jókora darabot törve tovaindult.
A ház előtt nagy volt a tömeg. Tarka sokszínűségbe burkolódzott az utca emberéből álló csoport. Kik ezek? Talán csak nem zarándokok?! A göndör hajú érdeklődően figyeli az eseményeket. Egy tagbaszakadt férfi áll mellette, őt kérdezi, mi történik itt. Az válaszra sem méltatja, habár a kenyeret látva nagyot nyel.
Ekkor egy nagyszakállú férfi jelenik meg a ház emeletének magasságában, remeg a keze, a lába, minden olyan furcsa körülötte. Lassan beszélni kezd. Ki lehet ő? A göndörnek felrémlik, talán annak a férfinek a tanítványa, akivel az elmúlt hetekben kétszer is találkozott. Igen, ő az. Péter.
Péter pedig arról beszél, hogy a világ nincs elveszve, hogy már megtörtént az oly régóta várt feltámadás, hogy JÉZUS az úr mindenki számára. A göndör nem érti. Miért figyel mindenki olyan áhítattal, amikor alig valaki értheti ezt a beszédet. Hiszen sok-sok idegen van itt. Ők nem érthetik a Péter által beszélt nyelvet. Vagy mégis?
A göndör tovább nézi a tömeget. És lassan képek jelennek meg előtte. Látja a bűnbeesés tragikus kockáit. Ádám és neje a bűn édesnek érzett gyümölcsét kóstolgatja. Látja a testvérét meggyilkoló Káint, aki éppen gyilkos kezének vérét tapintja. Látja a honfoglalás embertelenül gyilkoló zsidó tömegeit, akik az áldozatok illatozó húsának ízét szagolgatják. Látja a királyság korának gyötrelmes perceit, amikor percemberkék próbálgatják az alattvalók türelmét. Látja az ellenség dühödt csapatát, akik diadalittasan kortyolják legyőzött zsidók ezreinek vérét.
Elég, elég! - kiált fel a göndör. Miért nem állította meg valaki ezeket a borzalmakat? Ekkor színes képek formájában JÉZUST látja. A férfit, akit néhány héttel ezelőtt meggyilkoltak, és akivel nem sokkal később találkozott. Hát Ő az. Ő, aki elvette a világ bűneit, Ő, aki megváltotta a világot. Most mit tegyek? - kérdezi magától, de már tudja a választ. A fújó szél, a tüzes nyelvek elmondták neki.
És maradék kenyerét kettétörve, a mellette álló piszkos külsejű tagbaszakadt embernek adta.
NOVÁK ISTVÁN

Május a családok hónapja

Reklámok, felhívások tájékoztattak bennünket arról, hogy az anyák napjával kezdődő, és a gyermekek napjával végződő hónap a családoknak szentelt idő lesz.
Ma a családokkal minden formában törődnünk kell. Hiszen a családi élet szentsége régen volt ennyire semmibe véve, mint éppen ebben a korban.
Nem ritkán tapasztaljuk, hogy a felnövekvő nemzedéknek nincs fogalma az ideális családról. Hiszen gyermekek tízezrei nevelkednek olyan családban, ahol bizony nincs minden rendben. Természetes, hogy nincs problémák nélküli család. De a rég letűnt ókori római korszak után ma ismét megjelentek az oly fájdalmas problémák, melyekről újra és újra szólni kell.
A valamennyire vallásos középkorban nem nagyon volt divat a válás. Szinte szégyellnivaló volt, ha valaki eltért a társadalmi normáktól. Mostanság ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk. A média világa megpróbálja szinte természetessé tenni azt, hogy ha nincs minden rendben egy házasságban, akkor a megoldás a válás. Holott oly sok egyéb lehetőség van a palettán, hogy az szinte felsorolhatatlan.
Az egyik megoldás, már a párválasztáskor a megfontoltság. Milyen érdekes, hogy sokszor egymást nem ismerők akarnak közös családi életet élni. Nem tájékozódnak a másik benső világáról, különösen, ha már egyszer keresztény emberről van szó, vallási-hitbeli meggyőződéséről. Néha szomorúan állapítjuk meg, hogy hiába a hittan, hiába a jegyesoktatás, az elvakult „hősszerelmes” nem hallgat senkire. Igaz, szabadok vagyunk, és ma már mindenért a különböző jogok biztosához lehet fordulni, de az talán még ma is elfogadott elv, hogy a házassággal nem úgy vagyunk, mint egy bútor megvásárlásával, ha később nem tetszik, lecseréljük.
A válság kezelésének egy másik elve, az állandó udvarlás. Hiszen a szerelem tüzét táplálni kell. A hosszabb ideje házasságban élők tudják, hogy ha nincs állandó odafigyelés, ha a közös élet megszokottá válik, akkor már is kész a baj. Ezért javasolják a párkapcsolatokat kezelő szakemberek, hogy a családi élet, a közös együttlétek változatosságát kell hogy jelentse, és apró kis ötletekkel élménydússá lehet varázsolni a megszokottat is.
Ebben a korban nekünk, vallásukat gyakorlóknak azt kell megmutatni, hogy mi fontosnak tarjuk a családot.
Erre lehet egy megoldás a család közös étkezése a nap legalább egyik szakaszában. Jézus nem véletlenül egy vacsora keretében vitte végbe az életreszóló szövetség megkötését, hiszen ilyenkor nemcsak étkezik az ember, hanem ápolja a közösségi kapcsolatot, megteremti, erősíti azt. És a közös étkezések elején-végén egy ima máris létrehozza a pozitív hangulatot is.
Nem kellene elfelejteni az összetartozást erősítő programokat sem. A mozi, vagy pláne a színház pénzbe kerül, de egy néhány órás séta, kirándulás csak akaratot igényel.
Másik lehetőség a bizony egyre ritkábbá váló családi miselátogatás. Az embernek észre kellene vennie, hogy nem az Isten az, aki „epedve” várja híve imáját, hanem az embernek van erre szüksége. De a gyerek „küldése” a misére, a „nagyi hadd menjen” felkiáltás, a „nincs időnk” szindróma, mind azt mutatja, nem tartjuk annyira fontosnak az Eukarisztia ünneplését, hogy ezt közösen tegyük.
Fontos lehet a tapasztalatcsere is. Az évek során sokat változik az egyes ember, de a problémák olykor lemásolhatók. Ezek megoldása közös beszélgetéseken, melyeken baráti párok vesznek részt, lehetséges.
Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az egyház mit is tanít a házasság lényegéről. Eszerint a lényegéhez tartoznak a gyermekek vállalása és a házastársak közös java. Vagyis akkor lehet keresztényibb ez az életszövetség, ha abban egymás és a gyermekek mértéknélküli szeretete megvalósul.
Befejezésül kommentár nélkül álljon itt néhány kamasz válasza arról, hogy mit is jelent nekik a család. Tanulhatunk tőlük.
„A család: apa, anya, gyerekek. Ahol meg lehet beszélni mindent”.
„Mostanában minden a pénz körül forog…ebből következőleg a családban is lehetnek problémák…de a hívő család Isten segítségével kilábal ebből is”.
„A családban együtt vannak a bajban, még ilyenkor sem hagyják el egymást”.
„A család tagjait a szeretet tartja össze”.
„Hogy mi a család? Nem tudom, de azt remélem, hogy nekem jó családom lesz…”.
NOVÁK ISTVÁN

Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar!

Június hónapban emlékezünk arra a nem éppen szép napra, amikor a magyar nemzet a világhatalmak mesterkedése nyomán területének és lakosságának jelentős részét elvesztette.
Mi most szavak helyett Györffy Rózsa „Attilától Árpádig” című munkájából idézünk, ezzel kérjük a magyarok Istenét, hallgassa meg szomorú sorsú népének imáját.

Árpád imája a honfoglaláskor

Boldog isten nézz ránk a magas egekből
Áraszd ránk mosolyod fénylő napszemedből
Nemzetek Istene! Add nekünk e földet!
Magyarok Istene! Tarts meg itt bennünket!
Évezredeken át, áld meg életünket,
Viharban és vészben oltalmazz meg minket!
Adj szívünkbe békét, derűs boldogságot,
Ne érezzük soha a hontalanságot.
Duna, Tisza partján magyar szóval áldjunk,
Ez legyen örökre a mi Szent Országunk.
Legyen minden magyar a Te fény gyermeked,
Pihentesd meg rajtunk áldott tekinteted.

E számunkban jelentkezik először Csirmaz István versével, mellyel a húsvéti Jézusra emlékezünk.

Este, Jézus halotti leplére gondolva

Világítson ma éjszaka minden fűszálból,
minden fa virágából,
Mindenből, ami él, mindenből, ami halott
fényed.
Borítsd lepledet az égre fölénk,
Takarj be minket ma éjszakára,
Borítsd rá lepledet erre a sötétedő világra.

S mikor jő a pirkadat lepled ott lobogjon
a legmagasabb csúcsok valamelyikén.
Kéklőn mint az égbolt.
Véres arcod mint a hajnal első sugara
az égbolt tiszta tükréből tekintsen le ránk
a rideg fehér hegytetők fölött.

Rogyadozó térdekkel,
fák gallyaitól összecsikorgatva,
kimerülve, felhólyagzott lábakkal,
odafent hol szinte megfulladunk
oly ritka a levegő,
letöröljük arcodról a mocskot,
a mi mocskunkat.
De most még este van.
Ragyog a sok ezernyi csillag.
A hold kifli alakú.
Borítsd lepledet fölénk.
Takard be ezt a sötétedő világot.

Töviskoszorú, mely fejedet
nyomja,
alóla vér csorog
fájó homlokodra.

Vérző Krisztusom!
mi tettük ezt veled,
mi kegyetlen hóhérok
bűnös emberek.

S ha még tovább nézlek
most már értem,
itt már nem a test fájó
hanem a lélek!

Ismét rád nézek
és megroggyan a térdem
mert szemedből megbocsátó
szeretet a részem.

Most már nem fáj nekem
sem testem, sem lelkem,
mert egy pillanatra
Veled szenvedhettem.

Köszönöm neked
hogy ilyen jó voltál
Töviskoszorús Krisztus
hogy átkaroltál

és én továbbra is
csak nézlek, nézlek
mert életemhez erőt
csak TŐLED merítek!

Az egyházközség nyári programjaiból

Olaszországba szervezünk utat július 8-14 között. Bresca, Verona, Garda-tó, Milánó, Velence városokat tekintjük meg.
Részvételi díj: 30 000 Ft, mely tartalmazza az útiköltséget, szállást, reggelit, vacsorát.
Érdeklődni és jelentkezni Gulyás Zsolt káplánnál lehet.

A Sopron-Fertőrákos tábor ideje alsó tagozatosoknak július 16-21,
A felsősöknek július 23-28.
A táborral kapcsolatos megbeszélés július 7-én, 15 órától lesz.
A tábor teljes költségét addig lehet rendezni.

Párizsba szervez utat a szihalmi egyházközség, melyre mezőkövesdieket is hívnak, július 12-18 között.
A programból:
Részvétel a nemzeti ünnepen, Louvre, Concord-tér, Opera, Vandome-tér, Eiffel-torony, Notre Dame. Hajókázás a Szajnán. Versailles.
Részvételi díj: 49 000 Ft.
Jelentkezni Szihalmon, Tóth Lászlónénál lehet: 36/492-177.

Az áprilisi Keresztény Bál támogatóinak ezúttal is köszönjük segítségüket.
A híveknek részvételüket és támogatásukat köszönjük.
Az akkori számunkból kimaradtak alábbi támogatóink:
Gál Optika, Kölyök Divatbolt, Schmidtné Fehér Éva Gyógynövény, Anna divat, Centrál Kft, MERT bükkábrányi Bányavállalat, Matyóhír, Florentin virágszalon, Nyikes és Társa BT., Karitász.
Külön köszönjük az Utas Toursnak, hogy nagyvonalú tombola ajándékkal támogatták kezdeményezésünket.

Anekdoták

A csekei papot vizsgáztatja az esperes, hogy ha víz nem volna, mivel keresztelne?
-Ugyan mivel, borral?!
-S ha az sem volna Csekében?
-Pálinkával!
-S ha az sem volna Csekében?
-Akkor én sem volnék Csekében!

Eltemették a gazdag szegedi asszony férjét. A végtisztességet Kremminger, az öreg szegedi apát szolgáltatta. Temetés után bement hozzá az özvegy a tartozását rendezni.
Mennyivel tartozom, nagyságos apát úr?
Ötven forinttal.
Jaj, az igen sok pénz! - sopánkodik az asszony. Kikapja erre Kremminger a süvegét, s a fiatal özvegy fejére csapja:
No, hugom, aztán mennyiért mennél végig Szegeden ezzel a süveggel?
Én bizony száz forintért sem, nagyságos uram.
Hát akkor szurkold csak le azt az ötven forintot, mert én bizony ebben mentem végig Szegeden a férjed temetésén.

Vizitációba érkezik a püspök egy félig református faluba, de a harangozás ellenére sem jelentkezett nála a falu református lelkésze. Hivatja hát a püspök, és kérdezi:
Hát nem hallotta a harangszót?
Hallottam én bizony.
Akkor meg miért nem jelentkezett nálam, illem szerint?
Hát csak azért nem, mert azt gondoltam, hogy valami Istenostora, mármint jégeső vagy szélvész érkezik.

Esperesi látogatáson az öreg esperes keményen lehordja a fiatal papot a tapasztalt rendetlenségek miatt. A dörgedelem végén némileg enyhülve ezt mondja:
Lássa öcsém, fiatalság, bolondság; hallgasson rám, amikor fiatal voltam én is sok bolondságot csináltam, de csak most, öreg fejjel látom, milyen helytelenségek voltak azok…
Köszönöm esperes úr, majd én is így fogok tanácsot adni idős koromban, de előbb én is szeretnék átmenni ezen az iskolán.