Ajánlom az Útikalauzt édesapám,
emlékére, aki elsőként írta meg e
táj természeti viszonyainak
kialakulását, földrajzi jellemzőit.

DÉL-BORSOD természeti értékeinek
megismerését segítő útikalauz

Répászky Zoltán

Második, módosított kiadás

Holocén Természetvédelmi Egyesület
Miskolc, 2001

A fotókat készítette: Répászky Zoltán

Összeállította: Répászky Zoltán
nyugdíjas tanár
Holocén Természetvédelmi
Egyesület tagja

A kiadványt szerkesztette: Tóth Viktor

A turistakalauz megjelenését támogatta:

Cserépváralja Önkormányzata
Kács Önkormányzata
Községi Önkormányzat, Bükkábrány
Községi Önkormányzat, Cserépfalu
Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület
Mezőkövesdi Körzeti Közoktatási Társaság
Mezőkövesdi Polgármesteri Hivatal
Tiszabábolna Önkormányzata
Városvédő Egyesület, Mezőkövesd
Holocén Természetvédelmi Egyesület
Pedagógusok Szakszervezete B.-A.-Z. megyei szövetsége

Kiadó: Holocén Természetvédelmi Egyesület
3525 Miskolc, Kossuth u. 13.

Készült: 400 példányban
2001-ben

Tartalomjegyzék

- Bevezető 4
- Útmutató az útikönyv használatához 6
- Végig a Tisza gátján, a vízi élet megfigyelésére
(A madárrezervátum élővilága) 7
- A sokszínű madárvilág birodalmában 11
- Egynapos túra a Bükki Nemzeti Park területén
a „kőszáli kecskét vadászó ősember hazájában” 10
- Úton a vár felé - Kilátás a csúcsról 19
- Séta az Ódorvári rom (546 m) körül 21
- Lefelé az Oszlai-medencébe 25
- Megérkezés az ősember barlangjához 27
- Séta a Hór-völgybe vezető út két községében 20
- Bogács a „fürdővendégek paradicsoma” 20
- Cserépfalu a „népi építészet élő múzeuma” 32
- Séta a Bükkalján kialakult vulkanikus övön keresztül 35
- A vulkáni öv kialakulásának földtani magyarázata 35
- Felszíni vulkanikus kőzetek, mint természeti értékek 37
- Végig a „mesebeli országon” 38
- Megérkezés Kácsra az árpád kori településre 43
- Szomolya a kőfaragók hazája 46
- Sályi kirándulásuk a földvárak világába vezet vissza 20
- Mezőkövesd közvetlen környezetének természeti értékei 51
- Félnapos kerékpáros túra az alföldi részeken 51
- A Borsodi-Mezőség zöld szigete, avagy a Borsodi-Mezőség
Tájvédelmi Körzete 55
- Hogyan alakult ki a Tájvédelmi Körzet mai képe? 55
- Egy kis séta a TK élővilágának megismeréséért 56
- A Borsodi-Mezőségen is találkozhatnak őskori földvárral 57
- Miért létesült Nemzeti Park a Bükkben? 58
- A Dél-borsodi „lágy” turizmus tanulságai 60
- Irodalomjegyzék 62

Bevezető

Ember, hová rohansz?
Ha nem érsz rá,
hogy megállj, és
gyönyörködj a szépségekben
minek élsz?
(Walt Whitman)

Egy olyan útikalauzt vesz kézbe most kedves Olvasó, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy mily sok természeti, történeti, néprajzi, településföldrajzi érték van itt Mezőkövesden és környékén. Szeretném ösztönözni Önt és kedves Családját, hogy kedvet kapjon elindulni és megismerni a Tiszától kiinduló zöld folyosón a Bükkig, majd innen vissza a Borsodi Mezőségig terjedő területet, mely kb. 50-60 km2-t jelent. Sok segítséget nyújthat az iskolai oktatáshoz, népünk életének-, épített környezeti értékeinek megismeréséhez, a tanult ismeretek (földrajz, biológia) élő szemléltetéséhez, a helyi tantervek elkészítéséhez. Ezen útikalauz folytatása a „Segédanyag a helyi tantervek készítéséhez” c. kiadványnak.
Rendkívül szép és változatos, több helyen még természetközeli tájon haladnak át az ajánlott túraútvonalak. Mezőkövesdtől délre a Tiszáig, alföldi jellegű területen keresztül érik el a Tiszát, innen indul majd ki a túrák útvonala. Az alföldi táj „nálunk” nem tökéletes síkság, a Bükkből lefutó patakok törmelékkúpja (hegylábfelszín) lassan ellaposodva megy át a Tisza árterébe. A patakok egykori medrét, a laposokat, sok helyen a lerakott, 2-3 méter magas törmelékhátak kísérik. Találkozhatnak a szél által összehordott buckával is. A Tisza szabályozása után több helyen ott maradt a holtág. Ezekben igen gazdag élőhelyek alakultak ki és féltett kincsei lettek az alföldi tájnak. A kitárulkozó, „tengersík vidék”, s felette a hatalmas és végtelen égbolt, ihlette Petőfit sok szép versének megírására. „Börtönéből kiszabadult sas lelkem, ha a rónák végtelenjét látom…” írta oly szépen Petőfi Sándor.
Nézzenek északi irányba, ahol a látóhatárt az egyre emelkedő dombok mögött, a meredeken kiemelkedő, 600-700 méter magas Déli-Bükk zárja el. A hosszanti völgyein keresztül egészen ellátni a Magas-Bükk fennsíkjának pereméig, ahol a „Kövek” teszi széppé a horizontot. Végig az egész útvonalon - a Tiszától a Bükkig - igazi Élő Múzeumban róhatják a kilométereket. Minden ott szép és tanulságos, ahol azt a természet létrehozta. Gyönyörködjenek tehát a csodában, vigyázzanak az értékekre, akkor valóban részesei lesznek a természetbarát turizmusnak.
Ebben a sajátos turizmusban azok vesznek részt, akiknél egy-egy természeti vonzerő dönti el a célt, mely egy különleges adottság megismerésére irányul. A Tiszánál egy madárrezervátummal kezdődik az út, a Bükkben a Nemzeti Parkon halad keresztül, végül a Borsodi Mezőségen lévő Tájvédelmi Körzetnél fejeződik be. Hát ez az a változatos táj, ez az a vonzerő, melyet szeretettel ajánlok Önöknek. Meg fogják látni, hogy mily sokszínű még ma is a természet, amelyet elődeink hagytak ránk. Sok élőhely indikátorként jelzi azt, hogy az antropogén hatások következtében megjelenő pusztulás miatt jobban kell rá vigyáznunk. Azért is, hogy unokáink is élvezhessék annak minden szépségét, az életükhöz nélkülözhetetlen élő és élettelen természeti adottságokat, amelyeket nekünk kell biztosítanunk a fenntartható fejlődés elve alapján. Ezt jelenti az oly sokat hangoztatott környezet- és természetvédelem. Mély optimizmussal bízom abban, hogy a turistáknak nem kell erre felhívni a figyelmét, náluk ez már természetes életforma.
Kívánom, hogy e kistáj megismerése segítse annak megszeretését, majd ezek együttesen elmélyítsék védelmét is. Erre motiválják ismerőseiket is, így válhat a környezetünk védelme társadalmi üggyé. Erre ösztönöz mindannyiunkat az 1994-ben elfogadott „környezetvédelmi”- és az 1998-ban elfogadott „természetvédelmi törvény” szelleme. Ne a törvények legyenek a természetvédelem motivációjának rugói, hanem az egész bioszféra védelméért való aggódás.

Útmutató az útikönyv használatához

A javasolt útvonalak megközelítése sokféle lehet. A legpraktikusabb az, ha autóbusszal utazunk el a kiinduló helyre. Van olyan út is, amelyet kerékpárral is be lehet járni. Saját kocsival csak a településekre ajánlott túrákat látom jónak megközelíteni. Ezekre az útvonalak leírásánál utalok.
Az útvonal bejárása 1 nap. Az alföldi utakra kisebb gyermekeikkel is elindulhatnak.
Ajánlom az útvonal bejárásának tervezésénél előzetesen tanulmányozni annak leírását, és az ajánlott szakirodalmat megszerezve tájékozódni az élővilágáról, földrajzi jellemzőiről. Erre a kiadvány végén ajánlok néhány könnyen megszerezhető könyvet, melyeket felhasználtam az útikalauz írásánál.
Feltétlenül fotózzanak az útvonalon, ami örök élményt jelent a gyermekeknek is, akik felnőtt korukban talán ez alapján újra kedvet kapnak a táj bejárására, de akkor már a saját gyermekeikkel. Az útikönyv szerzője ennek örülne talán a legjobban.
Az útikalauzt feltétlenül vigyék magukkal, hisz annak használata megkönnyíti az útvonal megismerését és az ott kiemelt értékek könnyű megtalálását. Ezt segíti a mellékelt térképvázlat, a benne megjelölt útvonallal együtt.
Szinte valamennyi érintett településen van már helyi kiadvány, melyek sokat segítenek az itt leírtak jobb megismerésében. Több képpel és magyarázó szöveggel teljesebb ismeretet kapnak a falvak népének életéről, a falvak történelméről, nevezetességéről.
Szeretném a zöld túrán résztvevőknek figyelmébe ajánlani azt, hogy a turizmusnak e fajtája nem csak a testi regenerálódást segíti, a pihenésen túl sok-sok ismeretet ad és bővíti a már olvasottakat és tanultakat, tehát komoly szellemi tevékenységgel járó túra is. Mégis biztos vagyok abban, hogy a túráról hazaérkezve felfrissülten és pihenten fognak hozzá a másnapi munkájukhoz. Ehhez kívánok Önöknek sok és gazdag élményt, esztétikai örömöt, jó utat.
Az útikönyvben nem törekedtem az élővilág latin neveinek közlésére - hiszen azokat a különböző szakkönyvekben megtalálhatják az érdeklődők - csak ott használok szakkifejezéseket, ahol azok feltétlenül szükségesek, mindennapi használatban gyakran szerepelnek.
Mivel az autóbuszok indulása, éttermek nyitvatartása állandóan változik, így ezek nem szerepelnek az útikalauzban.

Mezőkövesd, 2000. Március 8. Üdvözlettel: a Szerző

Végig a Tisza gátján, a vízi élet megfigyelésére
(A madárrezervátum élővilága)

Bevezetésként szeretnék idézni Arany János költeményéből, a Toldiból néhány sort:
„És mint a toportyán, ha juhász kergette,
Magát egy kiszáradt nagy nádasba vetette…”

Majd így folytatja később:
„Míg a rétet összevissza barangolta;
Fölkereste fészkit a réti madárnak,
Szárcsa-, vadrucának, bibicnek, sirálynak,
Házukat feltörte és fosztogatta,
Tarka tojásikkal éhét elaltatta.”

A Tisza menti kistáj bebarangolása közben e néhány sorban leírt élethelyzet nagyon is aktuális és a természeti életre hű képet ad. Hisz útjukon hatalmas nádasokkal fognak találkozni, igaz, hogy toportyánok már nem laknak bennük. Viszont Tiszavalk nevében - Valk - ott rejtőzik a farkas neve (más kutatások szerint a település neve a „Vajk” nemzetségnévből származik). A gazdag madárvilágra való utalás talán itt még helytálló, viszont egy az egyben már nem követhető: így tojást szedni ma már nem szabad! Akkor még - ismerve az alföldi hatalmas mocsárvilágot -, természetes volt az élelem ilyen megszerzése. Figyeljék csak meg a jelzőket: „Tarka tojásikkal…” bizony jó a megfigyelése, fajtánként eltérő színű tojások feltűnőek a természetben. Végül jó, ha tudják, hogy az irodalomtörténészek közül néhányan úgy gondolják, hogy Toldinak a nádasba menekülése innen nem is oly messze volt. Tiszakeszi környékére helyezik Toldiék udvarházát, így azt a nádast is, ahová kénytelen volt Toldi Miklós bemenekülni.
A Tiszai túrájuk végig vezet a tiszadorogmai révtől a tiszavalki madárrezervátumig. Mindenkinek lesz kedvére való élmény, megfigyelhetik a vizek környékére jellemző természeti értékeket (távcsövet vigyenek!), megismerheti a vízhez szokott, ebből élő emberek gondolkodásmódját, életformáját.
Az egy napos túrára Mezőkövesdről korai busszal menjenek ki, vagy üljenek kerékpárra, és ezzel tegyék meg a kb. 60 km-es utat. Javasolom, hogy többnapos száraz idő után induljanak el a vizek birodalmába.
Tiszadorogma, Tiszabábolna és Tiszavalk összefoglalását segítő CÖTKÉNY KFT. jelentős fejlesztést végzett a természeti adottságaira épülő falusi turizmus érdekében. Szolgáltatásaik valódi megújulást jelentettek a vizet szerető, mentálhigiénés problémákkal küzdő városi embernek. Mindhárom község erősen csökkenő lakosságú település, így sok parasztház került eladásra, amelyet városiak, külföldiek megvásárolva, igyekeznek eredeti állapotba felújítani.
A három falu nevének etimológiai értelmezése szerint közös a Tisza szó, mely szláv névből származik és annyit jelent, hogy sáros, iszapos. Ehhez kapcsolták a Dorogma nevet, mely Anonymusnál „drugmai” rév néven szerepel. Itt keltek át a Tiszán, Árpád seregei és foglalták el e vidéket is. Bábolnát személynévként azonosítják a nyelvészek.
Ezt a túrát Tiszadorogmánál kezdjék el. A falun keresztül haladva nagyon sok régi parasztházban gyönyörködhetnek (Rév utca), melyek közül több még eredeti falakkal és felújított nádtetővel rendelkezik. Néhány melléképületnél találhatnak paticsfalat (pelyvás sárral több rétegben betapasztott vesszőfonatból készült fal) is. Több háznál az udvaron száradó fűzfavessző arra utal, hogy a lakosság jelentős része kosárfonással foglalkozik. Igen sok használati eszköz készül a lakást díszítő virágtartókkal, fali díszekkel együtt. Több gólyafészekben kelepelő gólya köszönti az ide érkező túrázót és jelzi, hogy Tiszadorogma és környékén lévő többi település élete nagyon függött és részben függ ma is a víztől.
A Rév utcán kijutnak a galériaerdőn keresztül a kompkikötőhöz. A hajdani keményfaerdő eltűnt, a puhafás ligeterdő az uralkodó. A gólyák után a nyárfák leveleinek suhogása csalogatja tovább Önöket a révhez, az élő Tiszához. Tájba illő és igen szép, hangulatos kemping épül itt a parton, bizonyára a tiszai kirándulók kedvenc helyévé fejlődik a beindulása után. Az itt lévő rév nem azonos az Anonymusnál leírt átkelővel. Az, innen kb. 2 km-rel odébb van DDNY-ra. A tiszai árvízmentesítéskor ott egy hatalmas kanyar volt (e mellett vezetett több évszázadon át az országút Ohát felől Miskolcra), amelyet átvágtak és így az ma morotvaként található meg, mely valóságos víziparadicsoma a környék élővilágának. Ez még ősi tiszai hangulatot áraszt magából.
A Tisza-tó elárasztása előtt végzett régészeti feltárásnál egy Árpádkori veremház nyomaira bukkantak. A mellékelt rajz mutatja, hogy milyen lehetett. Ennek a háznak az alapjait ne keressék, nem is találják meg. Inkább utazzanak oda-vissza a kompon a Tisza túlsó partjára, és közben figyeljék meg a Tisza sodrását, a kanyarokban végzett munkáját, a kompot irányító emberek megszokott, úgy is mondhatnám, ősidők óta begyakorolt mozdulatait és énekeljenek el egy szép tiszai dalt.
E hangulatos kis utazás után térjenek vissza a gátra és balra induljanak el Tiszabábolna felé. Odáig az út kb. 4.5 kilométer. Alkalom nyílik rá, hogy közben megfigyeljék az árvízvédelem érdekében megépített gát szerepét, ezt segítő berendezéseket (vízátemelő zsilipek, szivárgók, vízszintmérők, felhalmozott rőzsekazal, a gátak méretei stb.). Feltétlenül beszélgessenek el a nagy vízrendező Széchenyi István és a kivitelező Vásárhelyi Pál tevékenységéről. A másik oldalán az ember javára megvédett, ármentesített gazdasági felhasználását mutathatják be a gyermekeiknek. Jó példa mindez az ember és a víz közötti helyes, vagy helytelen kapcsolat szemléltetésére. Szükség volt az ármentesítésre, hiszen amikor a Tisza kiöntött a szentistváni és borsodivánkai emberek gyakran találkoztak a falujukig feljövő vízzel. Az elbeszélések szerint ilyenkor Tiszabábolnáról Szentistvánra csónakkal közlekedtek az emberek.

Árpádkori földház rekonstrukciós vázlata
(A Tiszadorogmai ásatás anyaga alapján rajzolta: Sípos Ferenc /2000/ )

Tiszabábolnához közeledve a zsilipnél - jó időben - fürdőző embereket láthatnak. Mártózzanak meg mindannyian és élvezzék a Tisza-tó partján felgyülemlett vastag iszap- és homokfürdőt. Fürdés közben különféle algák tömege tapad testünkre. Bosszankodás helyett figyeljék meg a telepüket, tapintással a felületüket. Ha rálépnek egy-egy kagylóra, vízicsigára, akkor emeljék ki, és megfigyelés után engedjék őket vissza élőhelyükre.
Felfrissülés után menjenek be a faluba. Egy kis sétával itt is több parasztház mutatja meg a hajdani faluképet. A település szélén (Mezőcsát irányában) jól látni, hogy a hajdani emberek az ártérből kiemelkedő, magasabb hátakra építették a falut. Figyelemfelkeltő a villanyfákra épített gólyafészkek nagy száma. Valamennyi fészket már vasrácsos alappal védik a vezetékekben lévő áramtól. Mire utal a gólyafészkek nagy száma? Nem másra, mint arra, hogy az ártér rendkívül gazdag élelemben, a gólyák a költési időszakban elegendő élelmet találnak a fiókaneveléshez. Több évtizedes megfigyelésem alapján évente 18-25 fészekben van költő gólyapár, átlagosan 3-4 fióka szaporulattal. A falu épített egy - nyaranta nagy forgalmat lebonyolító - csónakkikötőt, mely összeköti a tó partközeli részét az élő Tiszával.
A faluból tovább vezet útjuk a gáton Tiszavalk irányában. Ettől kezdve aztán a vizek mentén élő madarak megfigyelésére nyílik lehetőségük. Vegyék elő a távcsövüket, papírjukat és a megfigyeléseket rögtön jegyezzék is le. A madárrezervátum szélén járnak, mely egészen a tiszavalki területig tart. Nyitott szemmel figyeljék meg a vízi élet iskolapéldájaként látható életteret (biotópot) és az egész életközösséget (biocönózist). Ha a gátról levezető kis ösvényeken lemennek a Tisza partjára, sorban ülő pecásokkal találkoznak, akik „időtlen-idők óta” várják a nagy halfogást. Nem hiába ülnek ott olyan sokan, hiszen rendkívül gazdag a halállomány.
Ha becserkészték a galériaerdőt, és ha Tiszavalkig elmennek a gáton, ott a zsilipeknél kitérnek a Nyárádka-patak töltésén a Tisza-tó belseje felé, jó néhány természeti jelenséggel találkoznak, melyre fontos ökológiai magyarázatot adni.
Sajnos a Tisza-tó biológiai egyensúlya ingadozó, labilis. Nem sikerült a tó helyén a teljes növénytelenítés (pl.: fák kivágása), ezek bomlása rontja a víz minőségét. Nem számítottak arra, hogy nagy hordaléktömeg rakódik le évente a tó fenekére. Ezek zavarják a biológiai egyensúly lassú kialakulását. Az egyensúly komponensei szoros és bonyolult összefüggésben állnak egymással, melyek új szerkezetet hoznak létre. Ezt önszabályzással fenn is tartják.
A kialakult életközösség igen sérülékeny. Nagyon kell rá vigyázni, hiszen ez a tó és élővilága az ember munkája során jött létre, így még sérülékenyebb a sok-sok évszázad alatt létrejött élettérnél. Ha vigyázunk rá, akkor a tó és környékének fejlődése jó irányú lesz, s utódaink egészségéhez és pihenéséhez is biztosítja a természetes környezetet amellett, hogy megőrzi a biológiai változatosságot (diverzitás) is.
Amikor e sorokat írtam akkor értesültem arról a hatalmas környezetszennyezésről, mely oly nagy mennyiségű ciánt juttatott a Szamosba és rajta keresztül a Tiszába - hogy a „Tisza kómájáról” beszélhetünk. A külhonban bekerült szennyeződés hosszú időre kipusztította a tiszai élővilág nagy részét, melynek megújulásához hosszú időre lesz szükség. Ez kihat a Tisza mentén élő emberek mindennapjaira is, hiszen a szépen beindult falusi turizmus, mint egyfajta megélhetési forma került bajba.
Szakemberek vizsgálják a kivezető út lehetőségeit. Ennek egyik lehetséges alapja, hogy a Tisza-tó élővilága nem károsult, így onnan megindulhat lassan az élővilág honfoglalása. Csak remélni lehet azt, hogy a január végi és február elejei szennyezés nem ártott nagymértékben az iszapban még telelő rovarokra, halakra és a nehézfémek nem okoznak, pl. a szaporodásuknál problémát. Legyünk optimisták, reménykedjünk abban, hogy nem válik a Tisza temetővé és - ahogy a népdal mondja - ki fog az még virágozni. E súlyos ökológiai katasztrófa remélhetőleg olyan erős stresszel járó felelősséget alakít ki szerte Európában, ami nyomán el fogják kerülni a hasonló technológiák alkalmazását.
A második kiadás megjelenésekor már tudjuk, hogy az önregenerációs folyamat gyorsabb a vártnál.
Szeretném lezárni e szomorú gondolatsort néhány népi mondással, ami találó az ilyen helyzetre: ma bizony a „Él, mint hal a vízben” közmondás helyett inkább azt mondhatjuk, hogy „A fejétől bűzlik a hal”, vagy azt, hogy „Bámul, mint a csíkhal”.

A sokszínű madárvilág birodalmában

A címmel is szeretném jelezni, hogy azért még találkoznak a sokszínű természettel az útjaikon. Tiszavalkig kb. 7 kilométeres szakasz van még hátra. Végig az úton látni fogják a madárvilág sokaságát, amiért rezervátumot alakítottak ki a védelmükre. Repülés közben láthatják mozgásukat, alakjukat, szárnyaiknak, farktollaiknak formáját, színüket. Siklanak, köröznek, vitorláznak, lebegnek, szitálnak, itt-ott a nyílt vízen úsznak, lebuknak vagy mereven állva vadásznak. Szokásaikat az életmódjuk döntően befolyásolta, ehhez alkalmazkodott testfelépítésük is, így tudtak nagy területen elterjedni, vetélytársaikkal a versenyt felvenni. Végül, ha csöndben figyelik a madarak hangját, - azt megjegyezve - a későbbiekben könnyen felismerik a hang gazdáját.
Mit igazol ez a „látványosság"? Semmi mást, mint hogy igen fajgazdag ennek a helynek az élővilága. A táplálkozási lánc és a hálózat folyamatosan biztosítja a megélhetésüket, mely egyben ennek az életközösségnek a biológiai sokféleségét (biodiverzitását) is fenntartja. Ez az élővilág fennmaradásának záloga, amit most a környezetszennyezés megzavar, felborít.
Az itt élő több mint 70 madárfaj életét nagyban befolyásolja az időjárás is. Ezt mindenki tapasztalhatja, ha különböző napszakban, különböző évszakban látogat ide.
A korai tavasz beköszöntése több állandó, - illetve korán visszatérő - madárnál kotlást idéz elő. Az esetlegesen visszatérő hideg bizony sok fiókát elpusztít. Ez következik be akkor is, ha a nyári nagy hőség és szárazság miatt csökken a táplálék mennyisége. Ilyenkor előfordul az, hogy a fehér gólya kilöki fészkéből fiókái egy részét, hogy a többinek a túlélést biztosítsa. Időnként a víz szintje váratlanul megemelkedik (pl. nagy esőzések alkalmából) és ekkor a parton vagy a víz felszínén fészkelő madarak tojásai víz alá kerülnek, ami miatt a tojásban fejlődő kis élet elpusztul. Az is előfordult már éppen e tájon, hogy egy zöldár egész partifecske kolóniát pusztított el.
Nagyobb időváltozás vándorlást idéz elő sok madárnál. Erős lehűléskor elbújnak, elpusztulnak a madarak táplálékát jelentő élőlények, ezért a madarak elvándorolnak táplálékban gazdagabb területekre. Előzetesen azonban tartalékokat halmoznak fel - zsír formájában a testükben - és a belső órájuk szerint útra kelnek. Így mennek el tőlünk az ég kék országútján pl. a gólyák, fecskék, gémek, a rigók többsége, stb. A „mi” madaraink helyett részben a hegyekből, idejönnek a cinegék, az ökörszemek, fenyőrigók, vörösbegyek stb., melyek a házak között keresik a nyári rovarvilág helyett a gyom magvakat, olajos magvakat. Érkeznek távolibb északi tájakról is madarak, melyeknek a mi klímánk is kedvező a téli zord idő átvészelésére. Így jelennek meg a réten, a vízparton, de a városban is pl. a csonttollúak, gatyásölyvek, hamvas rétihéják, ezüstsirályok, varjak.
Közismert dolog az is, hogy a köd, az eső, a felhő, a szél mennyire befolyásolja a madarak életét. Ezek az időjárási körülmények befolyásolják a madárvonulást is. Találtak már a messzi északon, nálunk fészkelő búbos bankát, melyet az erős szél kényszerített skandináv földre. Érdemes kora reggel elindulni madárlesre, amikor még nyugodt az idő, sok a napfény, megindul az élet a természetben. A népi megfigyelések is jelzik az időjárás változását a madárvilágra, bár többnyire nem az igazi okot látják, csupán a jelenséget, így téves következtetéseket vonnak le. Gondoljanak csak az alacsonyan repülő fecske és a bekövetkező rossz idő kapcsolatára. Jó, ha tudjuk, hogy a madarak inkább követik, mint jelzik az időjárás változását.
Milyen madárral találkozhatnak leggyakrabban? Például: kárókatona, szürke gém, bakcsó, tőkés réce, hamvas rétihéja, szárcsa, vörös gém, üstökös gém, kanalas gém, kis kócsag, nyári lúd, parti fecske, nádi tücsökmadár, nádirigó, cserregő nádiposzáta, nádisármány, kakukk, sokféle cinege - főleg függő cinege -, örvös galamb, balkáni gerle, seregély, házi- és mezei veréb, erdei pinty stb.
Ritkán látni, de él itt is fekete gólya, barna kánya, kerecsen sólyom, kaba sólyom, jégmadár, feketenyakú vöcsök, guvat stb.
A színes madárvilág megfigyelésével és összegyűjtésével Aradi Csaba a H.N.P. volt igazgatója foglalkozott, tőle vettem át az adatokat.
Tiszavalk előtt az ármentesített területen egy hatalmas nádassal találkozhatunk. Valaha itt a Tisza folyt, ma már Bábolnai-morotva a neve. A nádas közepén van egy kis sziget, kedves nevet adott ennek a helyi nép, úgy hívják, hogy Matula-sziget - Fekete István népszerű regényhőse alapján. Gémeket, héjákat, szárcsákat, récéket, nádi rigókat egész évben hallhatnak a gát partján ülve, mozdulatlanul élvezve a nádas látványát. Kijönnek ide a rezervátumból táplálkozni a kormoránok, nyári ludak, bölömbikák, légykapók, bíbicek, kis kócsagok, fehér gólyák és bővítik a madarak megfigyelésének lehetőségét. Ősszel már láttunk itt átvonuló darvakat „krugatva” a Hortobágy irányába szállni, felhasználva az ökológiai folyosót. Egyébként a darvak itt igen ritkák. Távcsővel történt megfigyeléseiket feltétlenül jegyezzék fel jegyzetfüzetükbe, hiszen biztosan kedvet kapnak más évszakban való madarászkodáshoz.
Szóljunk néhány szót a nádas életéről is. A parttól befelé haladva a nád magassága egyre nő, majd megjelenik a keskeny- és a széleslevelű gyékény is. Több helyen nyílt víz csillog, bár ez a gátról nem nagyon látszik. A helyiek szerint sok madár, hüllő talál itt menedéket, fészkelőhelyet. A nyílt vízen megjelennek a hínárnövények. Ezeken a helyeken a halak előszeretettel ívnak, sok eleséget adva ezzel az itt élő madaraknak. A nádasnak sajátos mikroklímája van. A parttól befelé haladva a hőmérséklet, a szél és a páratartalom jelentősen változik, melyhez alkalmazkodnak az állatok is. Sűrűségénél fogva igen jó búvóhelyként szolgál minden vízhez kötődő állatnak és tápláléka sok nádon élősködő rovarnak, egysejtűnek
A parti nádasok nagy tömege elősegíti a vizek tisztulását, megkötve az úszó illetve lebegtetett szennyeződések legnagyobb részét. Az itt élő álatok esetenkénti túlszaporodása az ember időnkénti káros tevékenysége (kemizálás \ illegális hulladéklerakók \) az eutrofizációt felgyorsítja. A rendszertelen nádgazdálkodás miatt az avas nád vízbekerülése is hozzájárul a tó pusztulásához. A Tiszavalkra jellemző gyékényfonáshoz sem innen aratják le a gyékényt, ez is növeli a szerves anyag bomlásából származó káros hatásokat. Mégis azt kell mondanom, hogy a jelen helyzetben a biológiai egyensúly még fenn áll, ha csak az ideépített libafarm nem fogja ezt teljesen felborítani. A sok éves megfigyelések még megnyugtató eredményeket mutatnak, a nádas él és sok élőlénynek fontos élettere, territóriuma. Ezért is fontos lenne e nádast védett területté nyilvánítani.
Innen már csak percek kérdése, hogy elérjék a tiszavalki gátőrházat, ahol be tudnak menni a Nyárádka-csatorna mentén a Tisza-tó nyitott vizéhez. Közelebbről megláthatják a bukó, úszó, gázló és ragadozó madarak táplálékért való harcát. A parton horgászó emberektől pedig megtudhatják, hogy milyen halfajtákkal lehet itt találkozni.
E szép túrát Petőfivel fejezzük be. Szavait, sorait egy kicsit a „mai igényeknek megfelelően magyarázom”.

A Tisza c. verséből idézek néhány sort:
„Társaimmal hosszan beszélgettünk…
Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S Ő a föld legjámborabb folyója.”

Ezért tűrte el ezt a nagy pusztítást? Ilyen jámbor, ha „zúgva jön az árvíz?”

„Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zúgása
Csak olyan volt mint a szúnyog dongása.”

Szerencsére ma már egyre több madár „füttyent be”. Korábban még a hatalmas ártéren százezrével éltek madarak. A vízimalmok azonban ma már javarészt eltűntek?

„A folyó oly simán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába.”

Most mégis azt kell mondanunk, hogy „csak botoljék meg” és segítse újra elszaporodni a mikroszkopikus lényeket, hogy a táplálkozási piramis alsó szintjének újra elszaporodása segítse az élővilág teljes visszatelepülését.
Így lesz ismét a vers legszebb sora és versszaka mottója a természetvédőknek:
„Oh természet, oh dicső természet…
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz.”

Hát bizony. A „lágy” turizmus éppen ezt a szépséget kívánja megmutatni, hogy az esztétikai élmény váljék a környezeti etika alapjául, ez vezesse a ma emberét annak védelmében.
Ezt Petőfi Sándor így fejezte ki:
„Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.”

Mindezt összegzi a Holocén Természetvédelmi Egyesület mezőkövesdi csoportjának szlogenje, a PER NATURAM, mely kifejezi azt, hogy annak ismeretében, törvényei szerint éljünk, vele együtt.

Egynapos túra a Bükki Nemzeti Park területén
a „kőszáli kecskét vadászó ősember hazájában”

A síkvidék után ezen a túrán bezáródik a látóhatár, hiszen a hegyek közé vezet az útjuk. Nem is akár hová, mert a Bükki Nemzeti Park (BNP) egyik legvédettebb csúcsára vezet fel a túra, majd az Oszlai-medencén keresztülhaladva az itt élt ősember barlangjánál ér véget.
Kb. 10 ezer éve, a legutolsó jégkorszak előtt is élt itt ember. Mások szerint legalább 20-40 ezer évvel megelőzte ez az ősember a fenti kort. A Neander-völgyi ősember típusához tartozott. Testfelépítése nagyon hasonlított a mai emberéhez, de az igen erős állkapcsa, a robosztus arckoponyája és a csapott homloka még emlékeztetett a korábbi embertípusokéra. Agytérfogata mindössze kb. 1200 cm3 volt, kezdetleges értelmi képessége és beszédkészsége lehetett, azonban már készített szerszámokat. Szellemi képességének színvonalára a megtalált felnőtt koponya belső felületén lévő agytekervény nyomaiból következtettek a szakemberek.
A túra kiindulópontja Bükkzsérc. Ide a korán reggel induló autóbusszal érdemes kimenni, hogy aznap be tudják járni az útvonalat. Nézzék meg a falut is, míg a buszmegállóból kiérnek a turistaúthoz. Völgyi települé-sen járnak, ahol a főút és a patak együtt fut a Cseresznyés-patak völgye felől. A két templom a domboldalra épült. A kato-likus templom műemlék, a 17. század végén épült, barokk stílusban. A falu aztán követte a templomot, és a házak elfoglalták a dombol-dalt is. Olaszos képet festenek a házak között kanyargó kis utak az őket kísérő terméskő kerítésekkel együtt. Több házon még lehet látni a sajátos zsérci, népi építészeti stílusjegyeket.
A Cseresznyés-patakot követve hamarosan elérkezünk a falu északi kijáratánál kezdődő piros turistaúthoz. Ezen induljanak el, de még nézzék meg az egyik faluszéli kis ház udvarában lévő szabadtéri, talán még ma is működő kenyérsütő kemencét. A jó levegő és az erdő csendje, zöldje igen megnyugtató a szervezetnek. E klimatikus és esztétikai adottságokat a falu már korábban is kihasználta, vállalati üdülők épültek, megindult a falusi turizmus.
Az út elejét egy természetvédelmi tábla hirdeti: Természetvédelmi területre érkeztek. itt húzódik a BNP déli határára. A táblával szemben egy felhagyott palakőbánya van. A feltárás szépen mutatja az agyagpala lapokra eső szerkezetét. Hajdan az iskolákba ezekből a lapokból faragtak palatáblát a gyerekeknek. Ma már nem bányásszák az egykor oly sok épületet fedő palát (még Egerbe is vittek belőle). Üledékes kőzettel állnak szemben. Évmilliókkal ezelőtt a tengerben lerakódott agyag, a későbbi betemetődés hatására (nagy nyomás alatt) összepréselődött. A környékbeli hegyekben több helyen találni homokkövet is.
Az úton a Völgyfőházig ez a kőzet kíséri a turistákat. Pihenésképpen adjanak a gyermekük kezébe egy palalapot és egy másik kisebb palát. Írassanak, rajzoltassanak a palára. A mindenki örömére elkészült művészi munka örök emlékül kerülhet haza. Az utat ebbe a puha kőzetbe vágta az erdészet munkaútnak ezért nem lehet rajta gépkocsival közlekedni. Az útbevágásoknál jól lehet látni a belső hegységképző erők munkáját. Vetődés, gyűrődés teszik érdekessé a palarétegeket.
Hát nem csak mészkőből áll a Bükk? Vetik sokszor fel az emberek. A példa is igazolja, hogy Déli-Bükk felépítő kőzetei közt az agyagpala több helyen hatalmas hegyeket alkot. Ezek beékelődnek a mészkő közé, amit az úton több helyen láthatnak is.
A patak mentén jól kiépített úton két erdészház mellett haladnak el. Néhány száz méter után, ahogy emelkedik az út és szűkül a völgy, úgy mélyül egyre jobban a patak medre. Szép példája ez a ma is képződő, felső szakasz jellegű patak vájta völgynek. Meredek hegyoldal, puha kőzet, és gyors folyású hegyi patak együttesének következménye a vízfolyás nagy munkavégző képessége. Mély szurdokvölgy alakult ki párás, sötét és hűvös környezettel. Ennek megfelelően fejlődött ki az élővilága is. Gyertyánok és kőrisek oszlopszerű, magas törzsei közt a vastag avarból elő-elő bukkan egy-egy sikló, eső után néhány foltos szalamandra. Egyre ritkábban találkozunk már az egykor gyakori erdei pajzsikával a patakmeder oldalában. A völgy kezdeténél tavasszal rendkívül szép látványt nyújt a mocsári gólyahír virágtengere, váltakozva a patakot kísérő füzek nyíló barkáival. Megállásra kényszerít mindenkit az éneklő madársereg. Cinegék, erdei pintyek, ökörszemek vadgerlék szép, dallamos - az udvarlásukat, vagy territóriumuk védelmét jelző - énekük közben felhangzik a szajkó riasztása, a harkályok kopácsolása és a magasban keringő ölyvek, héják vijjogása.
Ahol a hegyoldal már szélesebben emelkedik, kinyílik a völgy, ott megjelennek a gazdag élővilágú mészkerülő tölgyesek. Ha csendesen mennek az úton, akkor őzzel, szarvassal és vaddisznóval találkozhatnak, melyek kora reggel a csapásaikon mennek a patakhoz vizet inni. Ha nincs szerencséjük, csak a nyomaikat láthatják a szivárgó vizek mentén kialakult dagonyázóknál.
Kb. 4 km gyaloglás után érik el a Völgyfőházat - egy erdészházat a patakmeder völgyfőjénél. Mielőtt a nagy kanyart elhagynák, balra, lent a mélyben találják meg a Cseresznyés-patak egyik foglalt forrását. Friss vizével - ha éppen nem csak szivárog - enyhíthetik szomjukat.

1. MELLÉKLET A DÉL-BORSODI TÁJ GEOLÓGIAI METSZETE

Az erdészház mögött találkozik az eddig követett út, az Egert Diósgyőrrel összekötő, zöld jelzésű turistaösvénnyel az ún. Törökúttal. Neve utal az út eredeti készítőire és arra, hogy hadi célokat szolgált. Az erdészházzal szemben még él egy öreg tölgyekből álló erdő. Száz éves famatuzsálemek remélhetőleg tovább fogják hirdetni azoknak az erdészeknek az emlékét, akik nem engedték őket kivágni. Tisztelet nekik!
Az erdő szélén kora tavasztól késő őszig igen sok virág díszlik (pl. tavaszi hérics, tavaszi kankalin, pirosló hunyor, ibolyafélék, sátoros margitvirág, őszi kikerics). Számos odúlakó madár talál itt menedéket és táplálékot.

Úton a vár felé - Kilátás a csúcsról

Egy igazi felsőszakasz jellegű völgyet hagynak most el, ha visszatérnek az erdészháztól a nagy kanyarhoz és a piros rom-jelzésen (L) elindulnak balra az enyhe lejtésű úton fel a nyereg felé. A nyeregbe felérve jobbra térjenek el, rövid séta után elérik a fiatal erdőtelepítést védő kerítést, rajta az átjáró létrát. Ezen keresztül menve hamarosan megérkeznek az Ódorvár aljában kialakított esőbeállóhoz. Itt feltétlenül pihenjenek meg, ebédeljenek jó étvággyal, hiszen már dél van. Ez a pihenő az egykori vár alsó szintje volt.
A pihenőhelytől nem messze van a sasbérc tetején az egykori vár romja. A felfelé vezető kaptatón a tiszaföldváriak által készített sziklarajz bemutatja a vár alaprajzát, történelmi korát. Ez az óriási munkával felvésett és sok kutatómunkával elkészített rajz sok segítséget ad a tájékozódáshoz. A csúcs 546 méter tszf. magasságban néhány négyzetméteres platóval. De mily csodálatos kilátás fogadja a feljutókat. Északra nézve ott emelkedik a Magas-Bükk, szélén a hatalmas Kövekkel. Ezeket térkép segítségéve könnyen meg lehet nevezni pl. a Tar-kő azonnal felismerhető. Onnan visszanézve nagyszerűen látszik a Déli-Bükk vonulata, hegyei, hosszanti völgyei (pl. a Hór-patak völgye az Ódorvárral együtt). Dél felé kilátni a vulkanikus dombokra és az alföldi tájra is. Nagyon tiszta időben, kora hajnalban egészen a Tisza galériaerdejéig nyílik ki a látóhatár. A csúccsal szemben emelkedik balra a Csákány tető, rajta a botanikailag híres és védett Derka-kaszálóval. Jobbra a meredek oldalú Kupán-hegy áll, jól látni a lezökkent medence meredek oldala. Hátunk mögött jobbra az Ódor-hegy és a Mák-szem zárja le az Oszlai-medencét. Lenn a mélyben látszik a zöld fenyők és a hatalmas kocsánytalan tölgyek között a Tájház szép, fehér falaival, illetve a BNP kutatóháza.
Honnan ered a hegy neve? Egyesek szerint a hegy belseje tele van üregekkel és ennek régi neve az odorjas - üreges szóból ered.
Dr. Mizser Lajos főiskolai nyelvész tanár szerint egykori várkapitányának - kit Oldarichnak hívtak - a nevét őrzi a csúcs.
Vagy így, vagy úgy az viszont biztos, hogy a hegy belseje tele van a mészkőhegységekre jellemzően üregekkel, kisebb-nagyobb barlangokkal, köztük egy hatalmas cseppkőbarlanggal mely a Hajnóczy nevet viseli. A tiszaföldvári gimnázium tanárai és diákjai 1964 óta vizsgálják, kutatják és ma már igen hosszan fel is tárták. A barlangot turisták nem látogathatják, mivel a levezető út igen veszélyes - megfelelő barlangi felszerelés nélkül még halálos túrát is eredményezhet. Bejárata le van zárva, miután néhány lelkiismeretlen, felelőtlen ember a gyönyörű cseppköveket elkezdte tördelni, nagy kárt okozva ezzel a barlang geológiai értékeinek.*
Vizet a pihenőtől nem messze találnak. A Dr. Sonyi György kutató emlékét őrző kopjafa mellett lévő úton 1-200 méterre van egy bővizű forrás. Vigyázzanak rá, mert friss és egészséges vizére sok turista számít, s nyaranta, az itt táborozó tiszaföldvári barlangkutató tanárok és diákok víznyerőhelye is ez.

Séta az Ódorvári rom (546 m) körül

Járják körbe a csúcsot, a kialakított ösvényen. Jó szeműek észrevehetik a csúcsot elválasztó árkot. A déli oldalon ott van még a vár, egy épen maradt falszakasza. Itt megállva emlékezzenek a történetére. A tájékoztató tábla ezt hirdeti: „Kőkori telep - vaskori erőd - középkori magyar vár - huszita rablóvár.” Ebben a pár sorban benne van a vár egész történelme.
Jó tudni, hogy IV. Béla engedélyezte az egri püspöknek a vár építését a tatárjárás után, amit azután a husziták elfoglaltak, az egri várhoz tartozó őrségtől. Bizony ezek a rablólovagok igencsak végigzsarolták a környék falvait. Hunyadi János ezért járt itt és kötötte meg velük 1450-ben a mezőkövesdi békét - mindhiába. A husziták tovább folytatták becstelen garázdálkodásukat. Mátyás király aztán 1472-ben seregével rendet tett és elűzte a rablólovagokat, Mezőkövesdről irányítva a harcokat.
A vár azután enyészetnek indult. Hajdani szépségére utalnak a tornyok és erős falak maradványai, amelyekről a múltban az út biztonságára ügyeltek.
A csúcs északi oldalán találnak egy lakóbarlangot, melyet az ősember menedékül használt. A várfalak mellett egy rendkívül ritka geológiai formát láthatnak. A hegy belsejében áramló víz oldó és mechanikai erejével üstszerű képződményeket alakított ki, melyek aztán a felszínre kerültek.
A csúcsra felfelé jövet bizonyára már észrevették, hogy a mészkő itt-ott kibukkan a föld alól. Ezen a köves felszínen természetes, hogy különleges növények tudnak csak megélni. Szembetűnő mindjárt a göcsörtös, rövid törzsű, rendkívül érdekes koronájú molyhos tölgy. A ritka, mozaikszerű erdőfoltok között sziklagyep alakult ki. Eltérő a növényzet a meleg, száraz déli és a hűvösebb, nyirkos északi hegyoldalon (ez az eltérés 50-100 méterre van egymástól). Ezekre a helyekre jellemző növényvilág fajait keressék meg. A sajátos élővilág kialakulásában közrejátszott még a különböző éghajlati hatások találkozása a Kárpát-medencében (atlanti - mediterrán - kontinentális éghajlati elemek találkozása, keveredése).
Az északi oldalon a bükkösben pl. nyúlfarkfű, tömegesen élő pirosló hunyor és a sziklák hasadékaiban édesgyökerű páfrányok élnek. A déli oldalon kövirózsák teszik széppé a sziklákat. Van köztük alpi eredetű (sárga kövirózsa), pannóniai eredetű (rózsaszínű kövirózsa), melyek pozsgás leveleikkel nagyon jól bírják a szárazságot. Tavasszal a borsos varjúháj sárga virágaival bearanyozza a sziklákat. A nyílt sziklagyepek növényei pl. a sziklai csenkesz, a deres csenkesz és az erdélyi nyúlfarkfű.
Más növényekkel is találkozhatunk a karsztbokor-erdőben. Itt is előfordul, bár kisebb tömegben a mediterrán származású cserszömörce, mely ősszel, tűzpiros színével szemet gyönyörködtető. A gazdag cserjeszintben élnek pl. a fagyal, a som, a kecskerágó és a galagonya. A tavaszi és leánykökörcsin, a soktérdű salamonpecsét, az odvas keltike él és virágzik a gyepszintben. Nyáron bontják szirmaikat a farkastürje, osztrák ökörfarkkóró, harangvirágok stb., ha már méregölő sisakvirággal, őszirózsával találkoznak, az már azt jelenti, hogy a nyári virágpompa kezd eltűnni, a növények készülnek a télre a gumóikban, hagymáikban felhalmozott táplálékkal. Helyenként előfordul még árvalányhaj is.
A hegy állatvilága is nagyon gazdag. A csúcs körül a felvezető utakon gyakran találkozhatnak aranyos bábrablókkal, a hernyók ellenségével. A temetőbogár kisebb elhullott állatokat ás el a belerakott petéivel együtt a földbe. A szép, kékes hátú ganéjtúrók trágyagalacsint görgetnek, hogy aztán később beletojják petéiket. A cserjeszint vadrózsáin él a gubacsdarázs. Tevékenységük eredménye a gubacs melyben lárvái nevelkednek. A molyhos tölgyeken sok téli araszolólepkét láthatnak. Csüngőlepkék, kardoslepkék, gyöngyházlepkék, boglárkalepkék valóságos mozgó virágerdőt alkotva repkednek virágról virágra. A zebracsigák és az orsócsigák a hegy melegebb oldalán élnek. A fürge gyíkok a napsütéses sziklákat kedvelik. Szerencsés ember az, aki meglátja az óvatos életet élő, szép hangú kakukkot. Időnként hallhatják és láthatják a Bükkben újra fészkelő hollót, amely a nagy kiterjedésű erdők lakója. A fák törzsén keresik a táplálékukat a harkályok, melyeket elárul kopogásuk, de hangjukról könnyen felismerhetők a fakúszok is. Kicsit legyenek csöndben és az esőbeálló melletti tölgyek oldalán azonnal feltűnnek a szép hátú csuszkák. Számos ragadozó madarat láthatnak az égbolton keringeni, vagy csak a hangjuk árulja el őket (pl. kerecsensólyom, egerészölyv, darázsölyv, parlagi sas). Szerencsére a több éve folyó szigorú őrzésük következtében számuk gyarapodó és remény van rá, hogy meg is maradnak. Valaha itt is élt uhu. Több alkalommal szerették volna a völgy szikláira visszatelepíteni, azonban ez a próbálkozás eredménytelen volt.
Nem nehéz megtalálni a felsorolt fajok között a táplálkozási láncot. Sok szakembernek valóságos kincsesbánya ez a különleges, élő és élettelen tényezők rendezett hatására létrejött biotóp.

A 3.-4. MELLÉKLETET! CSERÉPFELU MÉSZTETŐ

A csúcson való tartózkodás jó lehetőséget adott ahhoz is, hogy szembesüljenek az ökológiai „címszavak” közül a biodiverzitással. A természet sokszínűségének sok oka van. Itt kiemelném a különböző éghajlati elemek találkozását, keveredését, melyre a leírtakban sok faj felsorolásával példát is kaptak. Ez megmutatkozott a biológiai szerveződési szintekben, láthatóan az igen egyszerű élőlényektől a magasabb rendű növényekig, illetve állatokig. Az is bizonyítható a hegyen, hogy az itt kialakult élővilág állandó változásban van, ennek ma már az ember is részese, oka. Jó alkalom mindez a geológiai, biológiai, történelemi és esztétikai élmények hatásainak együttes szemléltetéséhez.

5.-6. MELÉKLET! ÓDORVÁR ÉS CSERÉPVÁLALJA-CSERÉPVÁR

Lefelé az Oszlai-medencébe

Miután kipihenték magukat a csúcson, gyönyörködtek a panorámában, a növények virágzásában, a bokorerdő formaművészetében, a karsztjelenségekben, átélték a vár védőinek és más időben itt élt rablólovagjainak életét, induljanak el az esőbeállónál kezdődő kék L romjelzésen, mely levezet az Oszlai-medencébe.
Szép, enyhe lejtésű úton vezet a turistaút. Jobbra a meredeken emelkedő hegyoldalt új telepítésű erdő borítja, balra a még meredekebb lejtőbe mélyen belevágódott szakadékok kísérik az utat. Szinte félelmetes a látvány, ha lenéznek a völgy felé. Annál szebb az elénk táruló kép, ha visszafelé tekintve a fák között kibukkan az Ódorvár csúcsa.
Az úton helyenként rétegvíz szivárog ki a palakőzetből, azonban ez a víz nem iható. Itt is jól megfigyelhetők az ide járó vadak nyomai.
Szinte észrevétlenül marad el a mészkő és válik ismét uralkodóvá az agyagpala. A lombos erdőt időnként szép sötétzöldjével tarkítja a telepített erdei és lucfenyő is. Ezt tájidegen fának „minősítették”, de kisebb foltokban, a domborzattól függően lehet telepíteni, mely erdőgazdálkodás szempontjából indokolt.
Kb. 2 kilométer után a jelzett turistaút éles kanyarral balra halad tovább. Na itt aztán megkezdődik a meredek lejtő legyőzése. Óvatosan lépkedjenek lefelé, de azért figyeljék meg a megváltozott földrajzi környezetet és élővilágot. A domborzati viszonyoknak megfelelően megváltozott a mikroklíma is. A napfényes út után sötét, félhomályos, hűvös és páradús környezetnek megfelelő növények élnek itt. Az északi jövevényfák (bükk, gyertyán) veszik át az erdőalkotó szerepet. Ennek az erdőtípusnak szegényes az aljnövényzete, különösen a késő tavaszi, nyári időszakban, hiszen kevés napfény jut le a talajszintre a sűrű lombsátoron át. Kissé továbbhaladva újra tölgyesben haladunk. Nézzék csak a különbséget a két erdőfajta között. A tölgyes aljnövényzete sokkal dúsabb, fajgazdagabb mivel a kevésbé egybeálló lombkoronán sokkal több fény hatol át, segítve ezzel a növények fejlődését.
Lefelé haladva egy romantikus sutban, kis forrással találkozhatnak, melynek vizét kis erecske, majd kis patak vezeti le a meredek oldalon. Ennek megfelelően látható a kezdődő völgyképződés, majd távolabb már mélyebben a patakvölgy ahol a víz utat tör magának. Itt azonban a völgy oldalán lefolyó záporok-, és a hóolvadások vize is bővíti a horhos mélységét, szélességét. A magasba növő fák oldalán elég sok tapló gomba él, élősködik, szebbé teszik a Herman Ottó-i „gótikus templom hatalmas oszlopait”.
10-20 perces út után elhagyják a szurdokerdőt, az északi fekvésű völgy bükkös erdejét. Az út nagy kanyarral „szintvonalon” halad tovább. A hegyoldal ki is nyílik, kivilágosodik, egyszerre több lesz a napfény. Újra a tölgyes erdő lesz a domináns, vastagodik a talaj. A kőzetekben is változás áll be, újra a mészkő hazájába érkeztek meg, ami itt-ott látványosan bukkan a felszínre. Egyik helyen pados szerkezetű mészkőréteg több centis vízszintes rétegeiben gyönyörködhetnek, alig néhány méterre pedig e lapok gyűrt helyzetben mutatják meg azt a hatalmas, oldalról ható hegyképző erőt, amely e hegységet a geológiai középkorban létrehozta.
Az úton tovább a tölgyest fiatal fenyves váltja fel, mely gyantaillatú levegőjével felüdíti a völgybe érkező turistát. Így értek le a csúcsról kb. 1 óra alatt a Hór-völgyben kanyargó köves útra.
Mielőtt végleg elhagynák az Ódorvár hegylábát, az út betorkolása előtt térjenek ki balra és néhány száz métert menjenek be az ott lévő völgybe. Hatalmas mészkőtömeg, kisebb-nagyobb leszakadt és felaprózódott szikla borítja be a völgy alját. A mészkövet a glaciális időszak erős hőmérsékleti ingadozásai tovább repesztették és a mechanikai erők, a csapadékvíz lassan lehordták az aljba. Kőfolyásokat, kőtengereket hoztak létre. A hatalmas kőtömbök déli oldalán a talajt közelebbről megnézve igen sok állati ürüléket láthatnak. Télen az ide menekülő muflonok, őzek itt találják meg azt a kis meleget, amelyet a napfény és a felmelegedett szikla nyújt nekik a tél zordságával szemben. Kidőlt fák, a sziklatenger, a sötét félhomály és a nagy csend itt is magashegyi élménnyel gazdagítja az embert egy életre szólóan. Ugye érdemes volt ez a kis kitérő, mely visszavezette a turistát a jégkorszakba s onnan egészen a mába.
A völgybe leérve az idő már délutánra fordult, a nap jóval túl van a delelőjén. A napsugarak a völgybe már nem jutnak el. Ott fehérlik viszont a medence keleti részén a Tájház és a B.N.P. kutatóháza hatalmas lucfenyők és 100 évnél is idősebb tölgyfák koszorújában. A Tájház bemutatja két szobában a környék katolikus és református lakosságának a tiszta szobáját, fekvő kemencével. A konyhában ki vannak állítva a konyhai eszközök, a kamrában egyéb háztartási szerszámok. Egy külön bemutatóteremben az egykori erdei kéziszerszámokat ismertetik meg a látogatókkal. A BNP jól összehangolta itt az egykori erdőgazdálkodási és néprajzi emlékek kiállítását, ezért feltétlenül nézzék meg a múzeumot, ahová előzetes bejelentkezéssel lehet látogatni. (Dósa Gyula erdész, Cserépfalu Tel.: 06 / 49 423-207.)

Megérkezés az ősember barlangjához

A közelmúlt pusztai kultúrájának, az erdőgazdálkodás hagyományos eszközeinek megismerése után folytassák útjukat a Hór-patak mentén megépített köves úton. Az út Lillafüred - Hollóstető felől jön és összeköti e tájat az alföldi településekkel. Hajdanában a répáshutai „erdei emberek” termékeikkel (mész, faszén, erdei termékek) jártak erre. Az 1960-as években még autóbusz közlekedés is volt itt Lillafüred és Mezőkövesd között. Ma elsősorban erdészeti autók használják, na meg sok-sok kerékpáros és gyalogos turista.
A hegycsúcsról lehetett látni a kanyargós völgyet, ott magyarázatot is kaptak arra, hogyan vált a völgy ilyen széppé. Az út a zsérci elágazásig kb. 1 óra, az ősember lakóhelyének megtekintésével kb. 1,5 órára nő. Kényelmesen mehetnek az úton, amely enyhén lejt a völgykapu felé. Alig tesznek meg egy-kétszáz métert és jobb oldalon szembe találják magukat néhány élére állított mészkőlappal. Ezeket a kőtömböket szintén a belső erők alakították ki. Látványa félelmetesen szép. Kisebb-nagyobb üregeikben elvétve még ma is élnek vadmacskák, bár hosszú évtizedek alatt számuk nagyon megfogyatkozott, újabban azonban létszámuk ismét növekedni látszik a Bükk területén.
Vastag mohapárna és zuzmó takarja a sziklafalakat. Repedéseiben édesgyökerű páfrányok élnek és sok helyen a falat eltakarja a felkúszó, örökzöld borostyán.
Az esztétikus látvány mögött keressék az összefüggéseket. Az abiotikus tényezők (páratartalom, hőmérséklet, fényviszonyok, talaj), együttes hatására vált ilyen széppé és csodálatossá e természeti kép. Vigyázva a durva rombolásra, ajánlom, hogy egy kissé emeljenek meg egy kis mohapárnát. Alatta piciny termőtalaj réteget találnak, ami bizonyítja a növényi életfolyamatok sziklákat is aprózó-málló szerepét, a biológiai mállás folyamatát, eredményét. Évmilliók alatt ezek innen a lefolyó víz hatására kimosódnak, alsóbb, lankásabb részen lerakódnak, összegyűlnek, és lehetővé teszik magasabb rendű élet megtelepedését. Ezért nevezzük a mohákat, zuzmókat pionír élőlényeknek.
Újabb kanyar után a 19. kilométerkőnél álljanak meg. A félhomályban a takaró növények mögött előbb-utóbb meglátják a mészkőrétegek szabályos gyűrődését. Ennek lefotózása igazi csemegét jelent az emlékeket megörökíteni szándékozóknak.
Balra folyik a patak kisebb kanyarokkal. Partjánál látni az építő és pusztító munkáját, attól függően, hogy melyik oldalát figyelik a kanyarnak. A szemben lévő hegyoldalon élő mészkedvelő tölgyes láttán jusson eszükbe az erdei munkások harca az erdőgazdálkodás különböző fázisában.
Több helyen látni kör alakú gödröket. Ezek mind az egykori mészégetés kemencéi voltak. A hór-völgyi mészkő igen jó meszet szolgáltatott. A mészégetés évekig csak a völgy szájánál zajlott, napjainkban azonban itt is megszűnt ez a tevékenység. Igen látványos és tanulságos volt ezeket működés közben megtekinteni. Nem messze jobbra egy sziklából kinőtt tölgyfát láthatnak. Szép lassan, nagyon régtől kezdve repeszti és szélesíti a szikla repedését, mígnem egyszer majd kettéválik.
Az úton továbbmenve a völgy lassan kiszélesedik, eltűnik a szurdokvölgy jellegzetes növényvilága. A patakpartot végig éger- és fűzfák kísérik. Balra már felhagyott mészkőbányák árulkodnak a mészégetés több száz éves múltjára. A kő kifejtését egészen a legutóbbi időkig kézzel végezték. Amikor a bánya termelőszövetkezeti tulajdonba került, akkor kezdték meg a robbantásos fejtést. Ma szigorúan tilos a kőbányászás. Ugyanakkor ezek a sebhelyek jól szemléltetik a hegy szerkezetét, kialakulásának történetét (vetődés, gyűrődés).
Jobbra az út mentén hatalmas sziklák állnak meredeken kiemelkedve. Itt él a szikla repedéseiben az igen ritka Jávorka pikkelypáfrány. Ha a patak vize több évig ismét folyni fog, talán visszatér a patakba a kövirigó is. Valaha a jobb oldalon magasra kiemelkedő Perpác szikláin élt hazánk legnagyobb testű baglya az uhu.
Így érnek el végül a Kut-hegy oldalában lévő Suba-lyukhoz, melyben élt és dolgozott valaha a Neander-völgyi ősember. Tábla jelzi az elég meredeken felvezető, de jól kiépített utat. Az egész napos túrázás után igazi erőpróbát jelent a feljutás. Felérve gondolataikban próbáljanak több tízezer évet visszamenni a jégkorszaki körülmények közé. Így fogják megérteni az itt élő ősemberek nagyon nehéz életét, annak a fiatalasszonynak és hároméves gyermekének az életét, kiknek csontvázát itt találták meg 1932-ben. Akkoriban ez nagy szenzációnak számított, hiszen ennek az ősemberfajtának addig Magyarországon nem találták leletét. E csontok jelenleg a Budapesti Természettudományi Múzeumban vannak kiállítva. A leleteik és a talált csontok alapján megállapították, hogy vadászó emberek voltak. A tüzet már használták, bizonyos munkamegosztás volt a hordában. Külsőleg még hasonlítottak a megelőző emberfajtákra (erős állkapocs, kisebb agykoponya, kissé görnyedt testtartás), de koponyájuk belső rajzolatán már látni, hogy nagyon kezdetleges beszéddel tartották egymás között a kapcsolatot. Ez a képesség tette képessé őket a nagyobb vadak elejtésére.
Hogy mire vadásztak? A tűzben talált csontok szerint kőszáli kecskére, barlangi medvére, orrszarvúra, oroszlánra, lóra. Ezek a barlangi földrétegek alsó szintjéről kerültek elő. A felsőbb rétegekből a sztyepp faunájának csontjait hozták a felszínre.
Eszközeik, az un. Moustiéri pattintott eszközök közé tartoztak. Sok kőhegy, kaparó, szúró és vágó kőeszközök, fúrók és vésők kerültek elő.
A hamumaradványokból az akkori növényvilág is elénk tárul. A tudósok megállapították, hogy lényegében ugyanazokkal a növényekkel, elsősorban fákkal találkozhattak, mint a mai ember (pl. mogyoró, galagonya, som, kőris, juhar, hárs és többségükben fenyő élt itt akkortájt).
Viszont egyet még nem láthattak. A barlanggal szemben lévő nagy sebhelyet a hegyoldalban. Mi van ebben mégis bemutatható? A már említett geológiai folyamatokat jól nyomon lehet követni, valamint szép kristályos kalcitlerakódásokat lehet megfigyelni. Jól látni a szemben lévő hegyoldal tetején a zöld erdőt, alatta a vasoxidtól piros és a szürke mészkövet, mely így a nemzeti zászlónk színeit juttatja a kirándulók eszébe. Ennek az érzése erősítse mindannyiunk haza- és természetszeretetét.
Évezredek alatt a barlang is elkezdett pusztulni. A karsztvízszint lejjebb szállt, a völgy tovább mélyült. A barlang teteje be is szakadt, ma is veszélyesen omlik, ezért a BNP egy védőhálót helyeztetett ki. A barlang feltárását elsőként Dancza János egri amatőr régész kezdte meg, majd Dr. Kadič Ottokár régész folytatta és megkezdte a tudományos feltárást. Nagyon sok környékbeli munkás segített a barlangi üledék kitermelésében.
A megtalált eszközök, csontok jelenleg a Természettudományi Múzeumban vannak, viszont a lelkes cserépfalui közönség vezetőinek sikerült elérniük, hogy a létrejöjjön a „Suba-lyuki Múzeum” a faluban, mely látványosan mutatja be az ősember életét, koponyáját, eszközeit. A helyi polgármesteri hivatalban lehet kérni a Múzeum megtekintését.
Érdemes még elgondolkodni itt a barlangnál, hogy mi történt azokkal az állatokkal, melyeknek csontját itt megtalálták. Hová tűntek el az idők során? Alig 10000 éve még, hogy itt nyüzsögtek e tájon. Ezeket az ősember még vadászta élelemszerzés, ruházat céljából. Aztán megkezdődött a cserekereskedelem és a felesleget elcserélték pl. eszközök készítésére felhasználható kövekre, melyeket a Zemplénből, de a távoli Lengyelországból is hoztak. Ekkor a természet még képes volt önregenerációra. Nem tömeges kipusztulásról van tehát szó. Földi viszonylatban viszont hatalmas populációk tűntek el: óriás hüllők éppúgy, mint egysejtű ammoniták. Néhány faj viszont élő kövületként fennmaradt. Mi lehetett a kipusztulás oka?
Sok elméletet állítottak már fel. Így pl. egyesek természeti katasztrófában látják az okát, mások a külső környezet megváltozására hivatkoznak esetleg a génerózióval magyarázzák a fajok számának nagy arányú csökkenését.
Kiemelném az utolsó jégkorszakot, mikor a mi vidékünkön is kipusztultak a mamutok, gyapjas orrszarvúak, kardfogú tigrisek, oroszlánok. Hogy éltek Európában, a csontok mellett a barlangi rajzok is bizonyítják (bár nálunk ilyennel nem találkoztak a kutatók).
Az idők folyamán az emberi civilizáció annyit fejlődött, hogy tevékenységével aktívan „bekapcsolódott az állatok irtásába”. Már a történelmi folyamat elején megkezdődött e folyamat. Öldökléssé változott a vadászat. Így pusztultak ki hazánkban is a bölények, medvék, de majdnem erre a sorsra jutott a nagykócsag és a túzok.
Törvényszerű, az evolúció velejárója, hogy bizonyos állatfajok jönnek-mennek a geológiai korszakokban. Ezek azonban évmilliók alatt lezajló események. Napjainkban naponta két állatfaj pusztul ki (gerincesek közül). Mint ahogy már említettem e sorok írása közben zajlott le az az óriási ökológiai pusztítás, amit a Szamoson és a Tiszán levonuló cián és nehézfém szennyezés okozott. Dr. Majer István: Lesz-e sas 2000-ben? C. könyvét 1979-ben írta. Tessék figyelni a dátumot. Ráhibázott? A Hortobágyon fészkelő néhány pár rétisas közül volt olyan, mely a ciánnal szennyezett, elpusztult halakból táplálkozott. Nem sok hiányzott, hogy valamennyi elpusztuljon. Ugye találó volt a könyv címe?
A Hór-völgy elején, e természetvédelmi táblától már csak néhány perc az autóbusz megálló, mellyel visszautazhatnak Mezőkövesdre.

Séta a Hór-völgybe vezető út két községében

A Mezőkövesden átfolyó Hór-patakkal párhuzamosan épült műúton előbb Bogácsot, majd Cserépfalut érik el. Mindkét falu egyre szűkülő völgyben épült, jellegzetesen hegyi települések. Megtekintésüket két külön kirándulás keretében ajánlom.
A két falu a Bükk lábánál fekszik, de nem a mészkő hazájában. Vulkánikus eredetű kőzetek építik föl a települések határát. Földrajzi fekvésük miatt viszont kötődnek a Bükkhöz.
Következő nagy túránkon a vulkáni övet járjuk be. Ez Cserépváraljáról indul és Sály-Latorig vezet. Láthatják majd, hogy a vulkánikus talaj mily fontos szerepet játszik a falu népének életében, a fejlett szőlőkultúra kifejlődésében. A zöld turizmus arra is alkalmas, hogy a falvak lakóinak életét is megismerjék, akik ilyen jelentős természeti értékek közelében élnek. Látni fogják, hogy a települések vezetői milyen erőfeszítéseket tesznek a falusi turizmus fejlesztéséért, tehát Önökért, akiket a természeti értékek megismerése vonz erre a vidékre.

Bogács a „fürdővendégek paradicsoma”

Miért lett azzá néhány évtized alatt? Erre megkapják a választ, ha megismerik a település mai életét is. A falu román, gótikus és barokk stílusjegyeket magán viselő, 700 éves templo-ma tanúskodik a rég-múltról. Az egyházi élet szolgálata mellett nyáron, az üdülési szezonban orgona- és énekhang-versenyek megrendezésé-vel igen fontos missziót tölt be.
A falu határában olajkutató furás során feltört gyógyhatású ter-málvíz nagy változást hozott a település éle-tében. A ma üdülő-faluként emlegetett tele-pülés fürdőjét télen-nyáron igen sok ember keresi fel. A 70 °C-os gyógyhatású termálvíz a testet gyógyítja, a határban termelt jó ízű borok pedig a lelket, szellemet vidítják fel.
Mi a néprajzi, építészeti, természetföldrajzi érdekessége a falunak?
Kiemelkedik a népi kőfaragás, mely a vulkáni kőzeteket használja fel. Szakrális jellegű szobrok, sírkövek egész sora, valamint a házépítés alapanyaga igazolja ezt. A riolit és a dácit színével is eltérő adottságának megfelelően sokoldalú példát biztosít a beépítésre. A templom körüli temetőben sok sírkő bizonyítja a helyi népi kőszobrászok hozzáértését. A falun átfolyó patak fölött több, riolitból épült, két-három bolthajtásos híd múltat idéző képe állítja meg az embert és ösztönzi fényképezésre. De igen változatosak a kőből épült kerítések, az egyszerűen csak összerakott lapos kövekből álló kerítések mellett ott vannak még a sár kötőanyagú kerítések és a mai cementtel erősített „várfalak” is. A házaknál hasonló módon nyomon követhetőek a kő felhasználásának ősi és modern formái.
A régi erdő néhány famatuzsáleme él a fürdő melletti Jács-völgyben. 200-250 éves mocsári tölgyfából 3 példány maradt meg az utókor számára. Sajnos a famatuzsálem két évvel ezelőtt teljesen elpusztult és csak a hatalmas rönkje emlékeztet a több száz éves Mária-fára. A Hintó-völgyben egy kisebb méretű kaptárkő gazdagítja a természeti értékeket. Az út mellett még elég sok, hagyományosan kiképzett pince van melyekben sok aranydíjas bort tárolnak és árulnak a nyári szezonban. A riolittufa pince kedvező környezetet biztosít a nemes érleléshez.
Mielőtt megmártóznánk a testet gyógyító fürdőben, a fürdő felé vezető út mellett emelkedő malom épületének kéményén nézzék meg a több évtizede ott fészkelő gólyát, vagy annak fészkét.
Iskolásoknak ezen kívül érdemes még megnézni a Vén-hegy tetején lévő, ma már felhagyott kőfejtőt. Az innen kitárulkozó panorámát, a riolittal fedett dombok különleges formáit, valamint a kőfejtő mögött telepített hatalmas szőlőültetvényt (vulkáni kőzeten kialakult talaj-korszerű telepítés-nagy szakértelem, mint az ökológiai és emberi tényezők komplex hatását illusztráló megélhetési adottság).

Cserépfalu a „népi építészet élő múzeuma”

A Hór-völgy bejáratánál fekvő, gyönyörű és sajátos népi építészeti stílusú házaival büszkélkedő, egykor - a mészkőnek köszönhetően - fehérbe öltözött faluba érkeznek meg a hajdan volt vízi-, majd gőzmalom elhagyása után. Több mint 40 védetté nyilvánított népi házat őriztek meg eredeti formában, melyek ma is kirínak hófehérségükkel a már korszerűsített, „színes ruhát viselő” házak közül.
A régebbi épületek mind kőből épültek, érdekességük, hogy körtornácosak, kontyoltak, cseréppel fedettek, valamint az utcai fronton vastag, tömör kapujuk és kerítésük van. Évszázadok alatt az egyutcás, fésűs beépítésű faluszerkezet megváltozott, a házak behúzódtak a patak túloldalára is. Ide a szegényebb réteg építkezett, hasonló házakkal, de szerényebb kivitelezésben, kisebb telekkel és szűkebb, kanyargós utcával. A társadalmilag „széttelepült” falu képe a lakók ízlését és tisztaság iránti érzékét mutatja meg, ami még a ma itt élőkre is jellemző.
Sétáljanak körbe a faluban, hogy megis-merjék ezeket a sajátos népi házakat, a település szerkezetét, egyéb érté-keit. A főúton mindjárt megnézhetik a Gazda-házban a falu népének régi életét, világát, házi és gazdasági szerszámait. A Művelődési Házban helyezték el a már ismer-tetett Suba-lyuk Múzeu-mot. Mindkét kiállítás megtekintését a polgár-mesteri hivatalban lehet kérni. Harmadik kulturális jellegű kiállítást az ún. Belső-sor felé menő úton lévő Gang Galériában tekinthetik meg, melyet az itt élő Demjén István nyugdíjas pedagógus, festőművész készített és tart fenn.
Sétájuk közben egy útjelző tábla két helyre invitálja az arra járókat. Balra a háromszintű pincefaluba lehet eljutni, ahol riolittufába mélyített pincékben tárolják a cserépiek a „hegy levét”. Ilyen pincesor ritkaságszámba menő látvány. Az egyik pincében (Gacso-pince) a család egyik tagja az I. Világháború után kőkatonákat faragott. Őrséget állnak a hordók felett.
Na nem azért, hogy ne igyanak bort az emberek, ennek egyszerűbb okát mondják el az itteniek: „Addig innen ne menjenek haza a bort szerető barátok, míg a kőkatonák velük nem énekelnek”.
A másik útjelző tábla a Kőbánya-tető felé mutat. Másszák meg az emelkedőt s egy nagyszerű panoráma nyílik meg az ember előtt. A körbejárt falu fekvése, település szerkezete, a falut körülvevő vulkanikus dombok, mögöttük az egész Bükk-hegység, a korábban bejárt ősember hazája szinte egyszerre látható. Vigyenek magukkal távcsövet és fényképezőgépet. Megéri, hogy az albumukat gazdagítsák e szép látvánnyal, a természet gazdag formáival, az ember és a természet harmonikus kapcsolatát bemutató körképpel.
A látvány az iskolások számára valóságos szabadtéri órát jelent a földrajzhoz, biológiához és a történelemhez egyaránt ezt segíti az államalapítás 1000. évfordulója tiszteletére épített, kaptárkőhöz hasonlatos kilátó is.
Végül, ha van idejük, feltétlenül keressék fel a Mocsáros-háza felé vezető műút mentén a Túrbuckánál lévő Ördögtornyát, mely egy kaptárkő. E fölött a lapos dombtetőn egy késő bronzkori földvár maradványait fedezhetik fel. A vár a meredek hegy szélén helyezkedett el, keleti oldalán pedig egy hosszú (kb. 2000 m) sánc védte. Ezek a késő bronzkori földvárak az időszámítás előtti 1100-800 években voltak lakottak. Ilyen még a felsőtárkányi Várhegy földvára, valamint a sály-latori földvár. A hegy tetejéről jól látni a Várhegyet, így könnyű belátni, hogy milyen fontos szerepe volt ebben a korban a füstjeleknek. A sáncokhoz árok is tartozott. A vízellátást bizonyára ciszternákban felfogott vízzel biztosították.
Ha az iskolás gyermekek ezen földvárak és az egri kővár sajátosságait megismerik, jó összehasonlítást kapnak a különböző várak építészeti jellemzőiről.
A falu 1999-ben ünnepelte fennállásának 750. évfordulóját. Erre az alkalomra elkészült a falu monográfiája, mely igényes és tudományos jellegű kiadvány. Igen részletes leírást kapnak a könyvből a falu természeti viszonyaira, a Bükk-hegység keletkezésének történetével együtt. Természetesen részletesen foglalkoznak benne a szokásokkal, népnyelvvel, lakáskultúrával, mezőgazdasági életével, stb. Ezen kívül a Tájak-Korok-Múzeumok sorozat keretében ennél jóval kisebb kiadványt is lehet kapni a Polgármesteri Hivatalban.
Végezetül szeretném megemlíteni, hogy a három település Bogács, Cserépfalu és Bükkzsérc a falusi turizmus érdekében jól összefogtak, és közösen igyekeznek vonzó programokkal idecsalogatni az embereket. Javaslom, hogy fogadják meg a szíves invitálást és költözzenek ki oda néhány napra, hiszen látnivaló van bőven.

Séta a Bükkalján kialakult vulkanikus övön keresztül

Mezőkövesdről a Bükk-hegység felé tartva egyre magasabb dombvidéken halad az út, mely a Hór-patak teraszán, majd a mai árterének szintjén kíséri a patakot.
E dombvidék három részre tagolódik. A várostól délre a legfiatalabb, alföldi jellegű törmelékkúp, 90-100 méteres tszf.-i magassággal már átmenet a síkságba. A várostól északra emelkedő dombokat az Alföld lassú és szakaszos süllyedése „emelte” magasabbra (a relatív magasságkülönbség nőtt meg), így a Bükkből lefutó patakoknak a munkavégző ereje is megnőtt, felszabdalva, feldarabolva a dombokat, teraszokat alakítva ki. Ilyen teraszt keresztez az út pl.: Bogács felé a Kerek-csáténál, vagy a Tibolddaróc előtti nagy parton. Ezeket a dombhátakat, melyek folyami hordalékból állnak, a későbbi időszakban lösz és nyiroktakaró borította el. Ezek az itt található homokbányák falán igen jól láthatók. A völgyekben pedig a patakok mentén széles - szántókkal és rétekkel átszőtt - alluviális érterek és völgysíkok húzódnak.
Minket most a magasabb (250-200-350 méter) dombvidék érdekel. Ezek a mészkőhegyeket félkörben övező dombok a miocén korban lezajlott vulkánosság eredményeként jöttek létre. A kéregmozgások azután ezt feldarabolták, különálló „hegyek” jöttek létre.

A vulkáni öv kialakulásának földtani magyarázata

A terepbejárás előtt nem árt megismerni annak földtani és morfológiai kialakulását, mely igen sok természeti értéket képvisel. Ezzel is szeretném ösztönözni a kedves túrázót e táj megismerésére.
E dombok a földtörténeti harmad és negyedkorban alakultak ki, tehát nem is olyan régen, alig 20-25 millió évvel ezelőtt zajlott le a vulkanizmus. A harmadkor elején, az eocénben indult meg a Bükk lábánál a süllyedés, melynek során a patakok először agyagot és kavicsot raktak le, majd a tenger idehúzódásakor mészkőlerakódás kezdődött el. E tengerben igen sok nummunitesz élt csigákkal, kagylókkal együtt korallok és mészképző moszatok társaságában. A süllyedés folyamatos volt, így pl. az oligocénben történt süllyedés következtében a mezőkövesdi Zsóry fürdőnél végzett feltáró fúrás mintegy 7-800 méter mélyen találta meg e mészkövet. A süllyedés nyomán lerakódott anyag is változott. Ez az üledék is a mélybe került, de pl. Bükkzsércnél még a felszínen található (az országút mellett a falu szélén).
A következő földtörténeti korban, a miocénban, a süllyedés erőteljesebbé vált. Ekkor törtek ki a keletkezett törésvonalak mentén (egyes tudósok szerint ettől jóval délebbre, a mai Alföld északi részén) a vulkánok. Erre utal a dombvidékből meredeken kiemelkedő Bükk 600-700 méteres magassága. Riolit majd dácit és andezit vulkánok működtek e tájon. A kitörések aránylag kevés lávát szolgáltattak, annál több hamut és horzsakövet, tehát finom törmeléket szórtak szét. Ezekből keletkezett, a lerakódás, a kihűlés után a tufa kőzet, a kiömlött izzó lávából pedig a kiömlési (eruptív) kőzetek keletkeztek. Mások szerint a feltörő izzó hamu összesült és ártufát hozott létre. Újabb magyarázat pedig a kemény kőzetek meglétét azzal indokolja, hogy az izzó gőzökkel kirobbant hamu, forró állapotban hullott vissza az izzó felhőből és így összesülve keletkezett az ún. ignimbrit kőzet (tűzárkő). E kőzetek, mint egy sapka védik a laza szerkezetű riolittufa tömeget. Ezek nagy szerepet játszottak a jelen morfológiai formák kialakulásában.
A három kőzet mindennapi felhasználásával az itt lévő falvakban gyakran találkozunk még ma is. A fehér, laza szerkezetű riolittufa (tufakő) uralkodó kőzetfajta. Épületeknél falazóanyagnak, hatalmas tégláknak faragják ki. Ezekbe mélyülnek a jó bort érlelő pincék és a szomorú emlékeket szülő barlanglakások is. Vasoxidtól vörhenyes színű dácittufa keményebb és erősebb kőzet. Ezért használták ezt házak lábazatához, kapuk és kerítések oszlopaihoz, a temetőkben sírkövekhez. Végül a sárgás-barna színű andezittufát szakrális célokra (keresztek, sírkövek), házak alapozásához hasznosították. Ez utóbbi két kőzet másodrendű szerepet játszik a dombok felépítésénél.
Mi történt a miocén kori, szárazföldi denudációs (lepusztulási) időszak után? Újabb süllyedés után a pliocénben ismét tenger (pannon-tenger) borította el ezt a területet, melybe a folyók igen sok hordalékot hordtak le a hegyekből. Iszap és homok váltakozott agyaggal. További süllyedéssel ezek lekerültek a mélybe és igen jó vízzáró réteget alkottak. A mezőkövesdi, a szentistváni és a mezőkeresztesi artézikutak langyos, kissé vasas ízű vize ebből a rétegből fakad. Az ide levezetett fúrások igen sok csiga és kagyló kövületet hoztak a felszínre. Ebben az időszakban az uralkodó trópusi éghajlat következtében, buja növényzet alakult ki. A süllyedés azonban nem állt meg. E növényekkel teli tengeröböl és tengerpart is elsüllyedt. A növényekből évmilliók alatt lignittelepek jöttek létre, melyet ma Bükkábránynál bányásznak. Mélybe kerültek e rétegek pl. Tard és Mezőkövesd alatt, ahol mélyfúrások mintegy 100 méter mélyen, több, 3-5 méteres lignitréteget harántoltak át.
A süllyedés ma is tart. Az Alföld felé folyó patakok ma is folytatják a pusztító és építő tevékenységüket, melyek miatt minden nagyobb esőzéskor és hóolvadáskor sajnos e települések lakói sokat szenvednek. A hirtelen felduzzadt vizeket a patakok nem tudják levezetni, így kiöntenek, óriási károkat okozva ezzel (pl. 1940-es tavaszi és az 1999. évi nyári árvizek).
A vulkáni övben járva jellegzetes felszínformákkal fognak találkozni. Hogyan alakultak ezek ki? Erre a felszín formálódásával foglalkozó morfológia ad választ.

Felszíni vulkanikus kőzetek, mint természeti értékek

Tájképileg igen meghatározóak a koporsó alakú hegyek az egész vulkanikus övben, melyek félkörben határolják az alaphegységet. Hogyan alakultak ezek ki? Egyrészt a kéregmozgások következtében a lerakódott vulkáni mező az Alföld süllyedése és a Bükk emelkedése miatt a pliocén korszakban az Alföld felé megbillent. Így vált az északi oldaluk meredekké, a déli pedig menedékessé. Másrészt törésvonalak mentén, ún. előre jelzett tektonikus völgyekkel feldarabolódott, és a folyóvizek erodáló és akkumulációs munkája tovább mélyítette, szélesítette a völgyeket. A folyóvíz leöblítő, lemosó ereje a vulkáni felszínt tönkösítette és folytatta a feldarabolását. Ilyen dombok pl. Szomolyánál a Gyür-hegy, Cserépfalunál az Őrhegy, Bükkzsércnél a Nyomó-hegy, Cserépváraljánál a Mangó-tető.
Másik morfológiai érdekessége e tájnak a kaptárkövek sorozata. Büszkén írom le, hogy hazánkban itt van együtt nagy tömegben és legtöbb fülkével kaptárkő Szomolyánál, illetve a leghatalmasabb Cserépváralja határában. Sokan kutatták és adtak, adnak ma is különböző magyarázatot keletkezésükre, használatukra. A kaptárkövek formáját a természet hozta létre, annak romboló erői (szél, víz, fagy, rátelepedett növények). A fülkéket pedig az ember faragta bele. Utóvulkáni folyamatként, a feltörő kovasavas oldatok átjárták a repedés körüli riolittufát. Itt megkeményedett a kőzet, ellenállóvá téve azt. Voltak olyan időszakok, mikor hatalmas esőzések következtében igen nagyfokú lemosódások következtek be. A lazább tufát a keményebb kőzet mellől lehordta a víz, mely évmilliók alatt több métert is jelentett. Lassan kipreparálódtak ezek a kaptár formájú kövek és tart ez a folyamat ma is, de lassabb ütemben. Minél kisebb a hegyoldal és a kaptárkő közötti összekötő nyak, annál nagyobb a kúp alakja, annál jobban elválik az oldaltól.
Az ember szerepe addig egyértelmű, hogy ő faragta bele a fülkéket. De mire használta? Erre a kérdésre már eltérő válaszok születtek. Voltak olyan kutatók, akik kultikus felhasználást sejtettek mögötte. Mások áldozati helyet feltételeztek. Végül többen a méhészkedéssel hozták összefüggésbe a fülkékkel ellátott sziklaalakzatokat. Már a honfoglalás előtti népek is használták a sziklákat (IX és XIV. században használták), így a honfoglaló magyarok már „készen kapták”. Én személy szerint Dr. Saád András kutatásokkal alátámasztott elméletével értek egyet, aki a vulkáni kőzeteknek napjainkban gazdasági célra való hasznosítását is felhasználta a méhészkedés tényének igazolására (istállók, pincék, barlanglakások, stb.).
A harmadik, talán a leglátványosabb formakincset, a Cserépváralját Káccsal összekötő Felső-szorosban fogják látni. E szoros kőzetének, az ignimbritnek (tűzárkő) kialakulását már az előzőkben leírtam. A kb. 1,5 km hosszú szurdok kőzetei kihűléskor összerepedeztek. Az évmilliók óta tartó hőmérséklet ingadozás, a víz és a jég tovább tágították a repedéseket. Ennek következtében bástyaszerű oszlopok, kőgombák, ingókövek alakultak ki. Néhol 20-20 méter magasra emelkednek e tornyok, több méter kerületű kőgombák elbűvölik a szemlélőt. A „V” alakú völgy alja alig néhány méter széles és az itt folyó patak hatalmas kövek között keresi az útját. Ezek az idők folyamán leszakadt sziklatömegek, melyeket egy-egy hatalmas tavaszi-nyári esőzéskor lezúduló víztömeg lassan görgeti lefelé. Ezekből a kövekből a völgy alsó részén egyre kisebbekkel lehet találkozni, a víz ereje töri-zúzza és aprózza időtlen idők óta. A köveket látva az Önök fantáziájára bízom, hogy milyen mesebeli alakokat ismernek fel bennük, vagy a történelmünk nagy alakjai közül kinek a szobrát formázta meg a természet? Ezért adtam a következő résznek a „mesebeli ország” címet.
E három ritka természeti érték megismerését két napra tervezett túrával ajánlom bejárni.

Végig a „mesebeli országon”

Ezt a túrát Cserépváraljáról kezdjék el, ahová Mezőkövesdről autóbusszal lehet eljutni.
Cserépváralja egy kis bükki község. Útjai kialakítását a rajta átfutó patakok völgyei határozták meg. Pincék és barlanglakások (egy barlanglakás Tájházként funkcionál) mellett új házak egész sorát látni. A falu modern temploma szépen illeszkedik a környezetbe. A pincelakásokat bortárolásra, raktáraknak, ólaknak használják. Cserépváralja egy csendes, nyugodt, szép környezettel rendel-kező, igazi pihenést nyújtó falu.
A kápolna melletti kis ösvény vezet fel a falu múltját meghatározó Vár-hegyre. Meredeken vezet az út, ki is fáradnak egy kissé, mire felérnek. A sok látnivaló azonban megéri ezt a kis fáradt-ságot. Ott van mindjárt az 1700-as években épült copf stílusú kis kápolna. Vele szemben a törökök idejében épült, 8 szögletű kút fölé épített kútház. A borház pincéit az egykori vár kazamatáiból alakí-tották ki. A kerítés mellett, a kápolna mögött vezet egy kis ösvény a Várhegy felé. A kápolna melletti üres telken állt a háborúig a Couburg hercegek gyönyörű kastélya, amit már csak fényképeken lehet látni.
Miután a kerítést elhagyták, az úton továbbhaladva szögesdróttal körülkerített nyílások árulkodnak a körte alakú vermekről melyekben a vár védői és a falu lakói tartották a gabonát és egyéb fontosabb ingóságaikat a török támadások idején. 12 ilyen tufába vágott verem sorakozik az út mentén. Erdei fenyvesen át lehet feljutni a Várhegyre, ahol az egykori falak nyomait csak nehezen lehet felismerni. A környékre innen is szép panoráma nyílik. A vár Zsigmond király idején épült kisebb jelentőségű végvár lehetett.
A kerítés mentén visszatérve a kapuhoz, a portalanított úton menjenek tovább kb. 100 métert. Balra tér el a piros jelzésű turistaút, mely a híres kaptárkövekhez vezet. Ezt a kanyarnál tábla is jelzi, rövid leírást adva a környékről. A kocsiút mellett hamarosan egy 200 éves fehér eperfa matuzsálemet láthatnak, mely ma is hoz termést. Innen kb. 100 méterre vezet az ösvény le a Nagykúp kaptárkőhöz. Ilyen hatalmas kaptárkő aligha van még egy Magyarországon. Járják körül, fényképezzék le, vegyenek mértéket a fülkékről, közelről nézzék meg a fülkék peremét, keressék meg az elzáró lapok csapjainak helyét, egyszóval próbálják megfejteni a kaptárkő egykori gazdasági jelentőségét.
Térjenek vissza az útra, de nézzék meg a tufamélyutat, melyet a szekerek kerekei évszázadok alatt alakítottak ki, a csapadékvíz és a szél lehordó munkájával együtt. Egy kis sziklaoltárt is látnak itt, mely a váraljaiak vallásos életét illusztrálja. Valaha erre jártak gyalogosan a kácsi búcsúra. Innen a kerítésig kell visszamenniük. Ott a piros jelzés jobbra tér és lefelé halad a Kővölgybe. Vizenyős réten halad keresztül a turistaút. Figyeljék meg a patak folyását jelző égerfákat, fűzfákat. A patak a Felső-szorosból folyik (nagyobb szárazságkor csak szivárog) ki. A patakon, hatalmas köveken átkelve, újabb rét következik, melyen nedves élőhelyet kedvelő növények élnek. Ilyen például a mocsári zsurló, csalán, különböző mentafélék stb. az egyre szűkülő völgyet kísérő hegyoldalon, hatalmas tölgyek között kanyarog az út tovább.
Ahogy összezáródik a völgy, úgy szorulnak felsőbb zónákba ezek a melegebb, naposabb élőhelyeket kedvelő fák és átveszik a helyüket a szurdokerdőkre jellemző gyertyánok, kőrisek.
A völgyben fölfelé haladva egyre nagyobbodik a lehordott kövek mérete, melyeket a patak vize a nagy nyári záporok illetve a hirtelen jött hóólvadások alkalmával hord, görget lefelé. Ezek is jelzik, hogy megérkeztek a geológia csodás világába, egy meseországba.
A turistaút azonban még kikerüli a hatalmas kövekkel teli patakmedret és kb. a két erdőtípus zónahatárán halad végig. Vigyázzanak, mert az út igen csúszós, nincs kapaszkodó és a szurdok felé igen meredek a hegyoldal. A mederben lévő sok-sok kő ismét arra utal, hogy micsoda gigantikus erők szerepeltek a felszín formálásában. Ahol ez a kis kikerülő út véget ér és lefelé halad a patakvölgybe, álljanak meg és nézzék meg azt a hatalmas üstöt, melyet a víz ereje alakított ki. Napjainkban ezt feltöltik az itt felakadt kisebb-nagyobb kövek és a hordalék.
Aztán egyszer csak ott állnak a szorosban őrséget álló kőoszlopok között. Fantáziájukra bízom, hogy ezekből a kövekből mit látnak ki. Mi a tanulókkal Herman Ottót, Mátyás királyt, Beatrix királynét az udvarhölgyeivel, Hófehérkét és a hét törpét, kőorgonát véltünk felismerni. És Önök?
A szoroson átvezető út több helyen keresztezi a patakot, s vigyázni kell a kövek közti átkeléssel. A geológiai értékek mellett időnként nézzenek fel elsősorban balra, a hegyoldalra. Ki lehet látni a napfényes oldalon ismét a tölgyesre. Hasonlítsák össze a szurdokerdő fáival. Azonnal feltűnik a két erdő biológiai rétegzettsége, annak okaival együtt. Fenn a napfény az uralkodó, lenn a félhomály. Fenn szépen fejlett aljnövényzetet látni, míg itt lent alig van aljnövényzet.
Tavasszal találkozhatnak kopotnyakkal és vicsorgóval, ősszel ritkán tinóru gombákkal.
Sajnos egyszer ennek a csodának is végeszakad. Fölfelé haladva a völgy szétnyílik és a több napfény hatására megjelenő sűrű galagonya, és vadrózsa közt kiérnek egy kis vörösfenyvesen áthaladva a napfényes Dobi-rétre. Ez a medenceszerű völgy gyűjti össze azt a vizet, mely aztán a szorost ma is fűrészeli, mélyíti, alakítja és viszi le az Alföldre a kaviccsá, homokká koptatott kőzetet. Ezeket ott lerakja és melyekben az ember homokbányákat nyit, mint pl. a tardi, mezőkövesdi és az alföldi homokbányák egész sora.
Itt kinn a réten egészen más ökológiai tényezők határozzák meg az élővilág összetételét, kialakulását. Közepes víz-igényű és napfényt ked-velő virágtenger válik do-minánssá. A rét két olda-lán már közel van az erdő, így ez a két biotikus kö-zösség egymásra való hatása együttesen jelent-kezik (domborzat, sok napfény, nedves-száraz talaj, élővilág egymásra hatása). A rét igen alkal-mas a tropizmus (a növé-nyek valamilyen inger által kiváltott helyzet-változtató mozgása) jelen-ségének megfigyelésére. Ha pl. esős időben hala-dunk keresztül a réten, a virágok sziromlevelei zár-tak, védik a szaporítószervüket. Napfényes időben pompáznak, és tárt karokkal várják a megporzást végző rovarokat.
Csak néhány növényt és állatot emelek ki a rét élővilágának bemutatására. Margaréták, magyar szegfű, boglárkák, mezei zsályák, őszi kikericsek, kéküstökű csormolya, harangvirágok, gyujtoványfüvek, közönséges bakszakálok virítanak az erdőszélen élő ibolyákkal, tavaszi kankalinokkal és pirosló hunyorokkal együtt.
Milyen rovarok végzik el a beporzásukat? Rókalepkék, citromlepkék, atalanták és boglárkalepkék hada repked itt egész nyáron.
Találkozni még a réten sütkérező zöldgyíkkal, rajzáskor repülő szarvasbogárral és rózsabogárral.
A völgy hamarosan összeszűkül, és közel kerül egymáshoz a két erdőszél. Itt csak a cserjékre hívom fel a figyelmet. Vadrózsák, galagonyák és kecskerágók tömege szinte átjárhatatlanul lezárja az erdőt a réttől, kis kapuk csak a nagyvadak csapásainál vannak. Megfigyelhetők a cserjék módosult szervei: a vadrózsa bőrfüggelékével, a tüskéjével, a galagonya ágtövisével, melyek védik a növényt az állatok legelésétől. A kecskerágó gyönyörű alakú termésével hívja fel magára a figyelmet. A szorosból kijövet hatalmas csalános területen kell keresztül törniük. Ennek a növénynek is a védelmezését szolgálják, azok a nagyon gyenge mérgek, amivel „összecsípik az embert”.
Ahol összeszűkül a rét, ott él még néhány hagyásfa, amelyet az erdészek meghagytak a tarravágáskor. A fák tövénél van egy kereszt, mely egy erdész, munkavégzés közbeni halálos sebesülésére utal. Igaz, hogy védett területen haladnak keresztül, azért néhány szál virágot tegyenek a sírját jelképesen kifejező keresztre. Tiszteljük meg ezzel is az erdész emlékét.
Innen már csak néhány perc és mindjárt elérik a völgy szélét jelző kerítést. Itt találkoznak a Bükkzsércről jövő sárga jelzéssel. Szemben emelkedik meredek falával a Kis- és Nagy-Farkaskő. A baloldali sziklaszirtnél van egy barlang, melyet - igaz nem állandóan, de - használt a neandervölgyi ősember. Ennek tetején van egy sziklagyep, melyen tavaszi hérics és leánykökörcsin virágzik árvalányhajjal együtt. A napos déli hegyoldalon, gazdagon elterjedtek a pozsgás levelű kövirózsák. Ha megvizsgálják ezeknek a növényeknek a részeit, azonnal láthatják, hogyan alkalmazkodtak ehhez a száraz, meleget és napfényt adó hegyoldalakhoz. A tavaszi hérics sallangos levele a párolgás ellen véd, a leánykökörcsin szőrös levele a hideg ellen alakult ki. Az árvalányhaj egész szervezete a nagy melegben fokozódó, de éppen a szárazság miatti kevés csapadék gyors elpárolgását fékezi meg. A kövirózsák pozsgás levelei tárolják az éltető vizet, védik a növényt a kiszáradástól. Érdemes ide felmenni, megkerülve a kerítést és ott megkeresni a felvezető turistautat.
Fenn a csúcson állva kissé messzebb tekintve a környező dombokra, nagyon szép zöld erdőrengeteget láthatnak. Fiatal telepítés vegyül öreg, lassan kitermelésre érett fákkal. El kell fogadnunk az erdőgazdálkodás tervszerűségét, éretté vált erdők kitermelését. De gondolkodjanak el egy kissé a következőkön: Az erdő a Föld tüdeje, szoktuk mondani, nem minden alap nélkül. Köztudott, hogy a növény az asszimiláció közben széndioxid - oxigén cserével biztosítja a levegő megfelelő összetételét, úgy ahogy az evolúció során évmilliók alatt kialakította az egyensúlyt. Ez mára igencsak megbomlott. Az oktalan erdőirtás is hozzájárult a Földünk légszennyezettségéhez. Hazánk erdősültsége jelenleg 18-19 %-os. A mennyiségi növeléshez nagyban hozzájárulnak az Alföldön lévő utak menti fasorok újratelepítése, újak ültetése. Ez egyben a hófúvásokkor majd „ingyen hómunkásként” sok takarékossággal járna, tehát megérné a befektetést. A természetvédelem szempontjából sem mindegy, hogy a mezőn élő állatok élőhelye ilyen módon megnőne.
Visszatérve a túrához, induljanak tovább a piros jelzésen a völgyből jobbra kifelé. Kis emelkedő után felérnek a nyeregbe, ahol feltárul a Dél-Bükk egyik legszebb fekvésű falujának képe. Ez az útjuk végállomása. Itt pihenjenek le egy kicsit és hallgassák meg az erdő leveleinek susogó muzsikálásához kellemes zenét nyújtó madárhangversenyt. Pacsirták, sárgarigók, fülemülék, cinegék, erdei pintyek, kakukkmadarak, búbos bankák, vadgerlék koncertje jelzi a szaporodási és fiókanevelési időszakot. Kirí ezek közül a néha fel-felrikoltó szajkó, mely figyelmezteti a többi erdőlakót a veszélyre. A madárdal figyelmeztetés is a többi fészkelőhelyet, élelmet kereső madárnak, hogy ezt a reviert már elfoglalták. Aztán elhallgatnak a madarak, befejeződött a szaporodási és fiókanevelési időszak, megjött az ősz.
A kis pihenő után induljanak el lefelé az úton, majd kb. 100 méterre, egy balra kanyarodó út vezet tovább egy szép, fiatal fenyvesen át Kács felé. Innen 25-20 perc alatt el is érik a falut.

Megérkezés Kácsra az Árpád-kori településre

Az út hamarosan a Barát-rétre ér, ahol a vizenyős talaj, a fűz és nyárfák jelzik, hogy itt forrásnak kell lenni. A nagyranőtt csalánok között igencsak vigyázni kell a kellemetlen csípések miatt. Tavasszal a fák repítőszőrökkel ellátott termése hóhullásként repül messzire, - a szél biztosítja a szaporodásukat. Ehhez hasonló terméssel találkozhatnak végig az erdei úton, hisz sok kőris, hegyi juhar, szil, gyertyánfa van az ösvény mellett. Figyeljék meg a fenyőfák, földön, tömegesen heverő tobozát. Rázzák meg és szárnyas magja propeller módjára elszáll a kezünkből. Ha a tölgyek és a bükkök makkját tanulmányozzák, újabb terméssel és szaporító szervvel ismerkedhetnek meg. Ősszel, ha erre járnak, nézzék meg az út mentén található vadrózsákat és kökénybokrokat. Fogyasztásukhoz ezúton is jó étvágyat kívánok.
Ha elérik az utat jobbról kísérő nagy tölgyerdőt, akkor jó alkalom nyílik arra, hogy összehasonlítsák a tölgyes napfényben fürdő, dús aljnövényzetét az Ódorvárról levezető út melletti, zárt lombkoronájú bükkös sötét, kopár földjével.
A vastag avartakaró is feltűnő, ami a lehullott szerves anyag összessége, és ami fontos része az erdő tápanyagforgalmának. A lombos erdő avarbomlása a mérsékelt éghajlati övben elég lassú, így bizonyos évszakokban igen jelentős az avartakaró felhalmozódása. Ez az állati szervezetek és a mikrobák által történő lebontási folyamat, a táplálkozási lánc végső szakasza, a tápanyagok újrafelszívódásának előkészítése. Így vált itt ismerőssé a termelői, a fogyasztói és a lebontási folyamat biológiai egysége.
Hatalmas termetű tölgyek - melyeknek igen meggyérítették az állományát - mellett elhaladva érik el a falut. Törzsükön a szimbiózis iskolapéldája látható a vastag moha és zuzmótömeggel. De például a fenyőfa a megfelelő gombák nélkül nem tudja felvenni a talajból a tápanyagot, így azonban mindkét növény jól jár.
Egy elhagyatott mészégető kemence jó példa arra, hogy az ősi bükki foglalkozások lassan kivesznek e tájról. Kár! Pedig ez a kisiparilag előállított mész finomabb volt, mint a nagyüzemi kemencékben égetett. És ami igen fontos még az, hogy ennek a népi „iparágnak” az eltűnésével összefüggésben van a régi, fehér parasztházak „kiszínesedése” is.
Ezzel szemben helyezkedik el a kácsi márványbánya, mészkőbánya. Ennek anyaga kristályos mészkő, amelyből nagyon szép sírköveket tudtak egykoron faragni. A helyi temetőben néhány még ma is látható. A bányában az éles szemű ember nagyon sok csiga, kagyló és tengeri sün kövületet találhat, - ha talál, mert az elmúlt években nagyon sok törmeléket, szemetet hordtak a bányába, ami igencsak csúffá tette az amúgy nagyon hangulatos helyet. A kácsi önkormányzat most alakítja át e bányát pihenőparkká.
Ezután már Kács-Tapolca nevezetessége, a több száz éves bencés kolostor és a nyitott fürdő megtekintése következne. De csak következne, mert privatzálták és azóta ott áll gazdátlanul. Ahol a korábbi évtizedekben, évszázadokban igen fejlett fürdőkultúra volt, ma ez halott fürdővé vált.
Több langyos vizű forrásból feltörő vízre épült ez a kolostor és a fürdő. A szerzetesek hatalmas üstökben felmelegítették a vizet és helyben gyűjtött gyógynövényeket főztek bele. Ez volt a boszorkánykonyha. Ezt vezették át az épület alagsorában lévő „kádakba” (kádfürdőkbe) reumatikus bajok gyógyítása céljából.
A kinti langyos víz igen kellemes fürdő volt még néhány éve is az itt nyaraló több száz gyereknek, felnőttnek. Hatalmas nyárfák és a mellette lévő ősfenyves (erdei fenyő) együttese a langyos gyógyvízzel, a szép környezettel és tiszta levegőjével üdülőfaluvá tette Kácsot. Érdekességként ki kell emelni az itt folyó patakokban élő feketecsigákat, melyek átvészelték a legutóbbi jégkorszakot. Azonban ezen állatok populációja egyre csökken részben azért is, mert a dél-borsodi vízvezeték miatt megbolygatták az eredeti környezetet.
Az óriási nyárfákon igen sok harkályodú van. Ezekben közepes tarkaharkály és fekete harkály él, a cinegékkel, seregélyekkel, és a mogyorós pelékkel együtt. Ezeknek az állatoknak az életét a közel 20 évi itt táborozásunk alatt rendszeresen figyeltük. Szaporodásuk egyértelmű volt, ma viszont a fák is pusztulnak, na meg egyre többet ki is vág a „gondos tulajdonos”.
Érdekességnek említem meg, hogy egy 500 literes üst még néhány évvel ezelőtt is megvolt. Mi történt vele? Egyszerűen elvitték és egészen biztos, hogy anyaga ma valahol rézkilincsként díszíti a házak valamelyikét, valahol az országban. Meg kell említenem azt is, hogy a falu vezetői mindent elkövetnek a pusztulás megállítására, eddig kevés sikerrel. Harcukat folytatják.
Sétáljanak be a faluba. Az üdülőtelep még él, sokan keresik fel a jó levegője miatt. A falu határában honfoglalás előtti időkből megmaradt forrás (Mária-forrás) ma is nagyon jó vizet ad. Ehhez kapcsolódó pogány kori emlékeket váltotta fel a későbbi évszázadokban meghonosodott kácsi búcsú szokásvilága, amikor ezt a forrást használták fel a teljes búcsú elnyeréséhez.
Alatta folyik a Kácsi-patak kristálytiszta vize. Ennek egy mesterséges, felső ága táplálta a Vízimalom kerekét. Ez ma már nem látható, csak a malom eredeti berendezése. Az üzemi csatornán sem folyik víz, pedig ez volt a falu egyik hangulatos része.
Nagyon híres a település felé emelkedő kácsi templom. Alapja román kori, mely mellett valaha monostor is volt. A honfoglaláskor ide letelepedett Őrs úr és nemzetsége építette ezt, melyet később barokk stílusban újjáépítettek. Itt található a környék legszebb „parasztbarokk” oltára. Őrs úr szobrát a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére a Községháza előtt állítottak fel. A falu déli határában, a várhegyen volt az Örs nemzetség vára, ma alig látni már ebből valamit.
Természeti értékei közé tartozik a falu északi kijáratától nem is oly messze lévő hegyoldalon vadon élő magyar tölgy, amely országosan egyedülálló.
Barlangot jelző turistaúton 40 perc alatt érik el a Zsendice-lyukat, mely - mint víznyelő - a Déli-Bükkben szintén kiemelkedő jelentőségű. Nehezen lehet lemászni, kötelek nélkül nem is megy. Ne is próbálják meg, hagyják nyugodtan pihenni az erdei fülesbaglyokat és a sok-sok denevért.
A faluban együtt látni riolittufát és a mészkövet. A fürdő környékén még mészkőre építették a házakat, a déli részen pedig tufába vágott pincékre épültek, vagy ott vannak ezek sorban a házak között. Szőlőkultúrája híres borokat ad a szorgalmas gazdáknak.
A falusi turizmus szépen beindult, bár napjainkban kissé visszaesett. A község vezetői mindent megtesznek ennek fejlesztése érdekében, kihasználva a természeti és épített környezeti tényezőket.
Este busszal vissza tudnak utazni Mezőkövesdre.

Szomolya a kőfaragók hazája

Szomolya tipikus példája annak, hogy mennyire ki tudja használni az ember a természeti viszonyokat, ha megismeri a természeti adottságokat. Szomolyán ez nagyon jól sikerült, szinte iskolapéldája az Ember és a Természet harmonikus kapcsolatának. Környékén a vulkáni tevékenység nyomán sokféle színben és keménységben sokféle kőzet van, aminek felhasználása eltérő lehetőségeket eredményezett. Tegyenek egy kis sétát a faluban, és erről meggyőződhetnek. Évszázadokkal ezelőtt az ember felhasználta a kaptárköveket méhészkedésre melyekbe fülkéket kellett faragnia, s ehhez fedőlapot készíteni. Majd a lakásait riolittufába kezdte vágni, mely valójában odú és nem barlang. Ebbe faragta az ólakat, istállókat, borospincéket melyekből még napjainkban is sokat látni. A puha riolittufából falakat, a keményebb dácitból kapuk oszlopait, kerítéseket és a házak lábazatát készítették. Látni itt a faluban hősi emlékműveket és még néhány sírkövet, egyéb szakrális emléket, így keresztet, szobrot, melyeket mind a helyi anyagokból a helyi kőfaragó mesterek készítettek. A kőbányából kitermelt anyagot a kőfaragók népi művészet elemeit felhasználva munkálták meg.
Szerencsére Mezőkövesden egy neves szobrász újrakezdi a sírkövek készítését, melyeknek anyagát a szomolyai bányákból hozatja Kövesdre. Impozáns sírköveket készít e természetes anyagból.
A templom melletti Hunyadi úton induljanak el falunézésre. Mindjárt az utca elején Nepomuki Szent János szobra áll jelképként a temető bejáratánál. Innen hamarosan elérik azt a különös lakótelepet, melynek a „barlanglakások” nevet adták, s néhányban még ma is élnek. Tekintsék meg a soron azt a két felújítás alatt lévő, építészetileg is érdekes barlanglakást, melyekből tájházakat kívánnak majd kialakítani. Az utca végén balra fordulva érik el a falu főutcáját. Ebben az utcában találhatunk még szép házakat, régi kapukkal, kapuoszlopokkal, régi kőgombok figuráival. Sok háznál még a faragott lábazat és ablakkönyöklő emlékeztet a régi parasztházak építészeti sajátosságára, bár a ház már korszerűsített. Néha még a faragott ablakkeretet is megőrizték a mának.
Az udvarok végén lévő pincékben őrzik a hegy levét, melyek fejlett ősi szőlőkultúrára emlékeztetnek. Ez az egri borvidék szélső területeként vált ismertté. Mindez a vulkáni kőzet elmállásából kialakult jó termőtalajnak köszönhető. Keressék meg a faluban azt az udvart, ahol egy szomolyai kőfaragó ember szenteket faragott ki a tufakőből. A népi kőszobrászat példás remekeit látják ott meg. Aztán a falu központjában megtekinthetik a hősi emlékművet a Községháza szép kerítését és a Faluház hatalmas oszlopait.
A szoborral szemben lévő régi iskola melletti kis ösvényen induljanak tovább a Vén-hegyre, annak túlsó végén lévő Természetvédelmi Táblát megtalálva meg is érkeztek a híres Kaptár-völgybe. A hegy oldalán, több helyen egész vonulata van a köveknek, oly mennyiségben, hogy ez országosan is egyedülálló. Keressék meg a leghatalmasabbat, melynek Királyszék a neve. Hatalmas kaptárkőtömb tele fülkékkel, oldalában repedések és üregek tátongnak. Geológiai és morfológiai kialakulásuk már ismertek (cserépváraljai kaptárköveknél) így itt egy kedves szomolyai mondát szeretnék elmesélni, mely a kaptárkövekhez kapcsolódik és a török világba nyúlik vissza. (Kormos Zsuzsa, szomolyai tanárnő gyűjtése.)
A törökök üldözték a magyar katonákat, akik erre vitték a Diósgyőri Vár katonáinak zsoldját. A magyarok közt voltak szomolyai emberek is, akik tudták, hogy ezek a sziklák igen puhák és hamar tudnának belőlük várat utánozni. Gyorsan hozzá is fogtak, és a kardjaikkal kifaragták a fülkéket, várszerű erőddé alakítva át a kaptárköveket. El is bújtak mögé a magyarok. Óriási rohammal megérkeztek a törökök. Lovaikkal hátra hőköltek, hiszen nem tudtak errefelé várról. Ijedtükben hanyatt-homlok menekültek vissza Szolnok felé. A magyarok pedig biztonságban el tudták juttatni a pénzt a Diósgyőri Vár katonáinak. Hát így lett a kaptárkő, várszerű sziklacsúcs.
Amikor a kaptárkövektől felérnek a Vén-hegy tetejére, tekintsék meg a völgyben fekvő fésűs beépítésű, egykor szalagtelkes faluszerkezetet, templommal a központban, a szemben lévő domboldalon pedig a nyitott barlanglakásokat.

Sályi kirándulásuk a földvárak világába vezet vissza

A Bükk-hegység déli lábánál elterülő vulkáni övben helyezkedik el még Sály és Sály-Lator község. E két részből álló településen (Sály-Lator külterület) az emberek már a bronzkorban is éltek. Sály-Latorban lévő Várhegyen avar-kori földvár nyomaira bukkantak. Majd időrendben ezt követte az Árpád-kori vár s ezután a középkori vár építése. Nem messze, a Sály-patak másik oldalában lévő Léleklyuk-tetőn is késő bronzkori várról van tudomásunk.
A vulkáni eredetű hegyek teteje itt is tönkszerű, így kedvező terepet adtak a várak építésének. A Várhegy viszonylagos magassága miatt a nélkülözhetetlen vizet bizonyára ciszternákban gyűjtötték össze (a cserépfalui Mész-tetőhöz hasonlóan).
A Léleklyuk-tető magassága a vízfői forráshoz viszonyítva nem számottevő (kb. 25 méter), így a vizet innen vitték fel.
Ezek a források itt is langyosvizűek, utánpótlásuk a Magas-Bükkből szivárog ide a mészkőhegy repedéshálózatán keresztül. A forrás mellett igen szép pihenő van, hatalmas tölgyes és fenyves erdő közepén. Másik nevezetessége a Vízfőnek az ún. Léleklyuk. Ez a riolittufába vágott mesterséges barlang igen régi. Néhány kutató szerint ez is része volt a felette lévő földvárnak. A barlang falán 1891-es felírást is találtak. Hasonló feltételezések vannak az autóbusz végállomásnál lévő régi iskolaudvar pincéjével is. A helyiek szerint a pince hátulját lezáró fal mesterséges, mely elrekesztette a várba felvezető titkos alagutat. Az itt lakott néhai Hencsei Elemér tanító szerint a fal kopogtatásakor üregre utaló döngés hallatszik.

SÁLY-LATOR

A hegyek tetején - ahol a lejtő nem meredek - a földvárakat sáncok vették körbe. A sáncok helyén a miskolci régészek, fából készített rács- és rekeszszerkezet nyomait találták meg, melyeket földel és agyaggal tömítettek, majd meggyújtottak - ettől oly vörös színű a sánc belseje.
A Várhegy északi részén állt az egykori földvár, majd az Örs nemzetségnek Árpád-kori vára. A hegy déli kiszögellésénél építették meg a középkori várat, melynek ma csak a lakótornya egy része látható.
Örs úr vára kb. a X. sz.-ban, Lator vára pedig a XII-XIII. sz.-ban épült. Anyagát a helyi bányákból fejtették, így pl. az út mentén lévő hatalmas bányát kell megemlíteni, mely ma sajnos szemétteleppé változott.
A volt iskola mellett vezet fel egy út, mely balra kanyarodva kissé vizenyős területen megy tovább. A hegy teteje felé több ösvény vezet, ezeken lehet feljutni a várhoz, ahol gondolataik úgy 1200 évre tekinthetnek vissza. Sok harc színtere volt ez a terület, néhányszor az idegen zsoldos katonák innen rabolták végig a környék falvait.
Az ösvényeken végighaladva térjenek vissza a faluba. Ne háborgassák a nyugati, meredek hegyoldalt, mert ott, - annak domborzati és mikroklimatikus viszonyai miatt - igen sok védett növény él.
Visszatérve két lehetőség nyílik a további kutatáshoz. Ha a műút mentén elmennek Vízfőhöz és onnan tovább az összeszűkülő völgyben kb. 1 km-t haladnak elérnek egy sorompót. Mögötte egy hatalmas szarvastenyészet van, melyben főképp a kora esti órákban lehet gyönyörködni (távcső!). a völgyben továbbhaladva 1 km-re elérnek egy olyan szűkülethez, melynek „vízválasztó” szerepe van. A bükki zonalitás szigorú rendje szerint itt kezdődik a bükkös, amely már mészkövön kialakult erdei talajon és szinte átmenet nélkül él egymás mellett a tölgyerdővel.
Kényelmes sétával érik el a nagyobb falut, Sályt.
A falu sok kastélyával, vonzó kis bükki település. A legszebb kastélyban élt egykoron báró Eötvös József író és oktatáspolitikus, aki 1820-ban Mezőkövesd országgyűlési képviselője volt. Több könyvet is írt e kastélyban melynek udvarán található egy régi, titkos írásos sírkő. Itt volt alkalmazott Gárdonyi Géza édesapja, mint gépész, itt tanult a falu közepén lévő régi iskolában Gárdonyi (Czigler) Géza. Ma ebben a házban a község gazdag irodalmi múltját és a nép életét bemutató Falumúzeum van. Ennek összeállítója, nagy kutatója a falu szülötte, Dr. Barsi Ernő.
A Sályból Bükkábrány felé vezető út mentén a hatalmas halastó és nádas igen gazdag madárvilágot rejt. Bükkábránynál az M3-ra való átkeléskor, szemben az útkereszteződéssel, a hátsó temető kiemelkedő halmán egykor földvár állott. Ma Kálváriaként emelkedik a falu fölé és őrzi a halottak emlékét. Ilyen kisebb földvár volt még Vattán és Tardon is. Sok kis település alakult ki azon a vidéken, melyek mind-mind ilyen kiemelkedő halmokon álltak. Így védekeztek az árvizek ellen. A bükkábrányi halom mögött már látni a lignitbánya monumentális sebhelyét, gépeit. A kitermelt lignitben igen sok megkövesedett fatörzset találtak a bányászok. Az előző földtörténeti korok trópusi erdejeiben élő fák átkovásodott törzseit Sály környékén is megtalálták. A falu közepén álló impozáns barokk, katolikus templom és a mellette álló parókia falán lévő emléktábla megállásra késztessen mindenkit. A parókiában lakott Gárdonyi Géza egykori egri tanítóképzőbeli magyar tanára, mint plébános, aki annak idején magyar irodalomból megbuktatta a később híressé vált tanítványt. Ezt Répássy László irodalomtanár igencsak szégyellte később, ennek ellenére Gárdonyi, tanítványi hálából idős tanárát sokban segítette.
A sályi túrával egyben be is fejezték a BNP, dél-bükki, természeti értékekben igen gazdag területének áttekintését. Mielőtt azonban elhagynák Bükkábrányt, még álljanak meg egy kis pillanatra a falut nyugatról elterülő Sályi- és Kácsi-patakok völgyénél. Az 1096-i nagy mezőkeresztesi vesztes csata színhelyét erre a területre helyezik egyes kutatók. A földrajzi adottság ezt alátámasztja: két oldalon kiemelkedő hordalékkúp-nyúlvány öleli át a patakok mélyebben fekvő árterét. E csata után esett el az egri vár és ezt követően valamennyi dél-bükki harc nélkül került a törökök kezébe. Dél-Borsod településeinek nagy része szinte elnéptelenedett és csak hosszú idő múlva húzódtak vissza a környező nádasokban elbújt magyarok.

Mezőkövesd közvetlen környezetének
természeti értékei

Mezőkövesd lakosságának múlt századi túlnépesedése következtében az a kevés mezőgazdaságilag hasznosítható terület is erősen feldarabolódott, mely valaha őrzött némi őshonos élővilágot. Alig maradt olyan hely, ahol ma még találkozni lehet természetközeli tájjal.

Félnapos kerékpáros túra az alföldi részeken

Az Egerlövő felé menő úton a Honvédségi útig menjenek el. Itt balra fordulva kb. 1 km-re keresztezik a Mezőgazdasági Szövetkezet földútját. Ezen folytassák dél felé az útjukat. Kultúrtájon haladnak keresztül mintegy 6 km-en át. Azért van mit megfigyelni itt is.
A levegőben szarkák, vércsék, egerészölyvek, pacsirták repülnek, néha dalaikkal hívják fel magukra a figyelmet. Távolabb őzeket és mezei nyulakat láthatnak - különösen tavasszal - legelni, udvarolni.
Jobbra kissé távolabb a Farmosi-erdő látható, mellette folyik el az Ostoros-patak. E helyet a fácánok nagyon szeretik. Balra kissé távolabb az országút mellett lévő tanya mögött látni a Csőrsz-árka kis szakaszát, melyet úgy tekinthetünk, mint a természetátalakítás első lépését. Ahogy közeledünk az Egerlövő melletti kiserdőhöz úgy lesz egyre dúsabb az utat kísérő árokban a nád, a széles- és keskenylevelű gyékény, a káka, és az ezekre felfutó sövényszulák.
Így érik el az „Egerlövői-mocsárrétet”, melyet az út kettészel. Balra látható az erdőspuszta egy maradványa. Sok-sok madár otthona ez (pl. ölyvek, cinegék, örvös galambok, búbos bankák, szürke légykapók, sárgarigók fészkelnek itt).
E tavaszi idő a másik oldalon is sok látnivalót ígér, hisz ilyenkor ébred a mocsár, nyáron szinte kiszárad. Sajnos a vízrendezés következtében megváltozott a terület ökológiai helyzete, de a természet újra kezdi visszafoglalni az elveszett birodalmát. Ilyenkor mocsári kosbor és mocsári gólyahír jelenik meg elsőnek. Remélhetőleg ezt a mocsárrétet sikerül védetté nyilvánítani. Jó szemű, és az ökológiai alapfogalmakat ismerő látogató azonnal észreveheti a szukcessziós folyamat zárótársuláshoz vezető útjának végét. Az erdő mellett nézzék meg a legeltetés ősi formáját is.
Egerlövőn keresztülmenve feltétlenül tekintsék meg a református templomot, annak románkori részét.
Ezek után az országúton Kövesd irányába továbbhaladva újra a Honvédségi úton haladnak keresztül. Most jobbra térjenek el és egy kis idő után megérkeznek a Katonai-tóhoz. Ez egy régi kavicsbánya helyén kialakult mocsár, melyen lassan már zárótársulás él. Különösen madárvilága gazdag, sok kakukk, sárgarigó, vadgerle és parti fecske fészkel itt. A nádasban él pl. a nádi poszáta, a nádirigó és a nádi veréb. Sok-sok féle szitakötő köröz a víz fölött.
A Holocén Természetvédelmi Egyesület szeretné ezt a mocsarat védetté nyilvánítani, hogy legyen élő múzeum-ként bemutató élet-közössége ez a kö-vesdi iskolásoknak. Erre kötelez minket a Ramsari egyezmény is, mely a védett területeken kívüli vizes élőhelyek védel-mét szorgalmazza. Sajnos az M3-as út közvetlen a tó mellett vezet el és a föld-munkák alaposan megváltoztatták a ki-alakult vizes élőhelyet.
Másik félnapos utunk a szomolyai úton vezessen el a jobb oldali szőlők végén lévő homok-bányáig. Itt a bánya falában évente sok parti fecske társa-ságában több tucat gyurgyalag pár is fészkel. Hazánknak e legszebb színű madara itt él és a keresi a levegőben a táplálékát, mint a fecskék. Aztán pontosan megtalálva a saját földbevájt fészkét, beadja kicsinyeinek az eleséget. Majd kiül egy faágra és pihen kissé, mielőtt újra eleség után néz.
Sajnos, néha nagyobb esőzések után a meglazult homokrétegek leomlanak és elég sok fészek elpusztul, fiókástól együtt.
Végül tegyenek egy sétát a város központjában elhelyezkedő Hadas-településen. Két dologra hívom fel a figyelmet. Egyrészt a halmaztelepülés szinte eredeti állapotát védi a város itt, ugyanakkor jó alkalom az eddig megismert parasztházak után, újabb típusúak megfigyelésére. Templomának gótikus kápolnája a XV. századot idézi fel. A városban számos múzeum tekinthető meg, melyek bemutatják Mezőkövesd szellemi és anyagi értékeit, emlékeit. Táblák jelzik a kiállítások helyét. A város központjában a matyó népművészetet a Matyó Múzeum, az iskolák 100 éves történetét az Iskolatörténeti Gyűjtemény (Galéria), a paraszti világban használt gépeket a Gépmúzeum, az eredeti néprajzi tájház (Kisjankó Bori Emlékház) a parasztlakás belső elrendezését, számos népi házban (Hadas) népművészek munka közben láthatók (bútorfestő, fazekas, hímző, üvegcsiszoló). Nyaranta hagyományteremtő bemutatókat rendeznek a városban, melyek sok látogatót vonzanak (népi hímzők, néptáncfesztivál, fúvós zenekarok találkozója stb.). A Galériában április 10.-től október 10.-ig időszakos kiállításokon sok mezőkövesdi és országos hírű festő, kézműves művész alkotása teszi változatosabbá szellemi értékeink világát. Programokat a Közösségi Háztól szerezhetnek be.

A Borsodi-Mezőség zöld szigete
avagy a
Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzete

Arany János: Toldi
„ Ég a napmelegtől a kopár szik sarja
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta
…
Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel
Mélyen néz a kútba, s benne vizet kémlel.”

E sorok jutnak eszébe annak, aki elmegy Dél-Borsod e Hortobágyi hangulatú tájára. Igaz, hogy „ösztövér kútágas” már alig van, de „tikkadt szöcskenyájak” mellett elég juhnyájjal, sertéskondával és marhacsordával lehet még találkozni. E Tájvédelmi Körzet (TK) bejárása megerősít mindenkit abban, hogy lakóhelyünk mily gazdag és sokszínű természeti értékeket rejt magában.

Hogyan alakult ki a Tájvédelmi Körzet mai képe?

1989-ben lett e kistáj Tájvédelmi Körzet. Megközelítése két irányból képzelhető el. Kerékpárral, vagy személygépkocsival (száraz időben) Szentistvánon keresztül, a tiszabábolnai úton, illetve Tiszabábolnáig autóbusszal és onnan gyalogosan tovább, a TK nyugati és déli határáig.
A TK északi részét a bükki patakok hordalékkúpja alkotja, a déli részét a Tisza áradásai alakították ki a holocén földtörténeti korban. Erre a hordalékra ülepedett rá aztán a szél által idehordott por, a lösz. E változatos talajon alakult ki az érdekes és igen sajátos növény- és állatvilág. Ennek megfelelően ősi formája az erdőssztyepp, a szikesen és a löszön kialakult sztyepp-tölgyes. Ezen ősi növényvilágot ma már nem találjuk meg. Az erdők kivágása után lösz-sztyepprétek alakultak ki. Ma ennek is csak maradványaival találkozhatunk.
Egy kis séta a TK élővilágának megismeréséért

Egy percre sem felejtsék el, hogy természetvédelmi területen járnak. Ahogy szokták mondani, mindent a szemnek, semmit a kéznek. Természetesen e jeles népi bölcsességnek átvitt értelemben is kell eleget tenni. Tehát vegyék elő a távcsövet, a fényképezőt és induljanak el a pusztába.
Ha Szentistván felől érkeznek ide, akkor a Fehérló csárdánál álljanak meg. Onnan tehetnek egy kis kört a TK-en keresztül. Tiszabábolnára érkezve pedig a falu déli részén lévő Sulymos-csatorna mentén közelíthetik meg a területet.
Kissé nedves idő után erre járva jól láthatók a lápfoltok és kis tavak, melyek jelzik a szikes puszta időszakos változását. Az egykori patakmedrek kanyarjait, irányukat mutatják a benne tenyésző nádak, gyékények. Az elmúlt évtizedek vízrendezései a talaj vízháztartását erősen megváltoztatták (hasonlóképen, mint a Hortobágynál). A kiszáradás következtében elszikesedett a terület egy része (a Kis-Hortobágy név innen ered). Ezen alakult ki másodlagos jelleggel a száraz pusztai növényzet. Ezért látni itt az évszaknak megfelelően, tömegesen illatos ürmöst, vagy éppen sóvirágot, tövises iglicét. A löszös területen él a tavaszi hérics.
A szikes foltok könnyen felismerhetők a kivirágzott sziksóról. Sok kis padkán, földhöz tapadó bárányparéj és mézpázsit megfigyelése igen tanulságos. E növények tipikus példái a sótűrő (halofil) és a szárazságtűrő (xerofil) nővényeknek. Féltett növénye a szikeseknek (különösen a Szili-erdőnél) a sziki kocsord és az azt felkereső sziki bagolylepke.
A kisebb-nagyobb egykori árterek féltett növényei közül kiemelkedik szépségével az elegáns kosbor, de tömegesen él itt a mezei katáng is. Ezekből a vizenyős talajra lehet következtetni. Az erdő ma már mindenütt telepített.
A változatos növényvilágban igen gazdag a madárvilág is. Nem fognak valamennyivel találkozni, de figyelmes szemlélődéssel hallhatják őket. A terület kiemelkedő jelentőségű madara a túzok. E ritkaságszámba menő állat megléte is indokolja a TK génbankként történő felhasználását. A génbank feladata és célja egyes fajok és populációk génállományának megőrzése, mely biztosítja a bioszféra sokféleségének fennmaradását, helyreállítását. Ugyanakkor a fajtanemesítésben és domesztikációban is van jelentősége.
Kb. 40-50 túzok él itt igen rejtetten, a kissé magasabb csalitos helyen. Igen óvatos madár. Ne is próbálják megkeresni, inkább nézzenek a fejük fölé. Szép számmal láthatnak ott kerecsensólymot, kékvércsét, barna kányát, pacsirtát, fekete és fehér gólyát valamint a nagyon szép színű szalakótát. Ősszel darvak jelennek meg átvonulóban.
Emlősök közül kiemelném a mezei nyulakat, őzeket, a vörös rókát. Nagy szerencséje van annak, aki észreveszi a hermelint.
Lábuk előtt elég gyakran futnak át a zöld gyíkok és különféle szöcskék, sáskák ugrándoznak lépteik zajára.
Az iskolás gyerekeknek több megfigyelésre is nyílik lehetőségük, mely kiegészíti az ökológiai ismeretüket. Így például a felsorolt élőlényeken keresztül is jól bemutatható a tápláléklánc. Mikroklimatikus mérésekkel összehasonlíthatják az itteni viszonyokat a hegyvidéken mért adatokkal. Igen eltérő adatokat fognak kapni, melyből következtetni lehet azokra a feltételekre, melyekhez alkalmazkodtak az itt élő élőlények, kitűnően szemléltetve a szervezet-környezet és életmód igen szoros kapcsolatát. Érdemes egy területre több évszakban is kimeni és összehasonlítani a látottakat, mik a különbségek, hasonlóságok.
A Hortobágyi Nemzeti Park szakemberei sokat tesznek azért, hogy ezt az ősi, vagy inkább természetközeli állapotot fenn tudják tartani. Ezen a kistájon a hagyományos gazdálkodásnak és az állattenyésztés régi formájának (megszokott állatok tartása, jó pásztorok, megfelelő mennyiségű állat, megfelelő legeltetési mód) nagy szerep jut. Ha van idejük, és sokat járnak kirándulni biztosan láttak már elhanyagolt legelőt, melyet elleptek a gyomnövények. Ezt kell itt meggátolni hozzáértő biogazdasággal. A gyomosodás után csak nagyon hosszú idő alatt tud újra helyreállni az eredeti állapot.

A Borsodi-Mezőségen is találkozhatnak
őskori földvárral

A zöld turizmus keretein belül eddig is találkozhattak már földvárral, bár ezek dombok, hegyek tetején épültek. Itt egészen más körülmények között építették meg a földvárat.
Szentistvántól kb. 6 km-re, Tiszabábolnától kb. 1,5 km-re áll egy magányos tanya. Még az 50-es években is működő csárda volt itt, mely a Fehérló csárda nevet viselte. A bábolnai emberek többnyire erre jártak Szentistvánon keresztül Mezőkövesdre, na meg a környékbeli pásztorembereknek is jó találkozóhelyül szolgált. A néphagyomány szerint sok betyár is járt annak idején ebbe a csárdába. A tulajdonos vigyázott rájuk, hogy a pandúrok el ne fogják őket. Ezért a gémeskút gémjét mindig úgy állította be, hogy a betyárok megtudják, van-e pandúr a csárdában (a kút ostora a kútba volt eresztve). Ha a betyárok már bent mulattak, akkor a kármentő alatt kezdődő alagúton át vezette őket ki (a kármentő, az 50-es években is meg volt). A megmenekült bojnyikok a nádas közepén lévő kis szigeten bújhattak el.
A régészek ezt a kis dombot felkeresték, és feltáró munkával megállapították, hogy a csárdától kb. 800 méterre lévő dombon egykoron egy földvár állott. Ez is az őskori földvárak közé sorolható, mint a cserépfalui, sály-latori hasonló építmények. Az különbség csak annyi, hogy - szemben azokkal - ez egy 2-3 méteres, vízből kiemelkedő dombon épült. Némi mesterséges árok nyomait is feltárták, benne kevés cseréptöredékkel.

Miért létesült Nemzeti Park a Bükkben?

A Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó, annak szerves részeként ismert Déli (Alacsony) -Bükk területe tartozik a szorosan vett kistájhoz, melynek bejárása előtt ismerkedjenek meg a múltjával, értékeivel azért, hogy a fenti kérdésre választ tudjanak adni.
Az M3-as úttól északra elterülő, egyre magasodó dombvidéket mintegy 20 kilométerre, meredeken kiemelkedő, hosszú hegyvonulat és több hegy határolja: ez a Déli-Bükk. Teteje szépen mutatja a korát, hisz évmilliók alatt lekopott, tönkös felszínné vált. Ezt a részét a Bükknek több hosszanti völgy szabdalta fel, ilyen völgy például a Hór-patak völgye. Ha ezen végignéznek szembetűnik a Magas-Bükk, másképpen a Bükk-fennsík, mint legmagasabb emelete a hegységnek. Kérdés tehát az, hogy miért kapta a természetvédelem ezen kategóriáját a hegység?
A Kárpátokon belül a karbon - perm - triász kori (kb. 200 millió év) képződmények sehol nincsenek a felszínen. A Déli-Bükkben a triász kori (kb. 200-250 millió éve) szürke és fehér mészkő közé szürke és zöldes árnyalatú agyagpala, továbbá homokkő rakódott le a földtörténeti középkorban az itt hullámzott tengerben. A Bükk kőzetei a legszebben őrizték meg hazánkban a krétakori (kb. 200 millió éve) nagy hegyképző mozgások idején keletkezett pikkelyes, gyűrt és sok helyen élére állított mészkőrétegeket.
Mély völgyek, meredek hegyoldalak, különböző kőzeteken kialakult talajfajták, a sajátos hőmérsékleti és csapadékviszonyok következtében igen változatos a növény és állatvilága. Ehhez hozzájárult még az is, hogy a Kárpát-medencében találkoznak a kontinentális, mediterrán és az óceáni éghajlat hatásai, amit a növényvilág lépten-nyomon elárul. Magasság szerint növényzeti zónák alakultak ki. A sziklás helyeken a forrásokban számos endemikus (bennszülött) növény és állatfaj él. Rendkívül gazdag a madárvilága is. Csodás világot rejt a Bükk mélye pl. Ódorvárnál. Ezek a cseppkőbarlangok nemzetközi mértékben is kiemelt értékek.
Sok-sok földsánc és földvár maradvány, középkori kővárak romjai jelzik az ember nagyon régi letelepedését. Ezek a várromok ma is őrséget állnak az erdők rejtekén a völgyek fölött.
Ennyi tudományos érték és szépség indokolta, hogy a Bükk nagy részét 1977. január. 1-től védetté nyilvánítsák és megalapítsák a Bükki Nemzeti Parkot. Erre a hegységbe vezető utak mellett felállított táblák figyelmeztetik a vándort: Óvja, védje a természetet!
A BNP egész területén vannak fokozottan védett területek. Ilyen a Déli-Bükkben a Hór-völgye és környéke, a Felső-szoros, Cserépváralja és Kács között, valamint a Várhegy környéke Síkfőkút mellett. Ezeken a helyeken kőzetgyűjtés, barlangrombolás, mindennemű ártalom tilos. Ugyanígy az egész BNP területén nemcsak a védett fajokra kell vigyázni, hanem az élőhelyeket is védeni szükséges. Ezek megsértését a törvény szigorúan bünteti, szabálysértési eljárást alkalmaznak a megszegőkkel szemben. Minden virág letépése, kiásása és árusítása tilos. A védett állatok befogása, lelövése is törvénysértés. Költési időszakban még filmezéssel sem szabad zavarni a fészkelő madarakat.
PER NATURAM! A természettel együtt, törvényeinek betartásával gazdálkodjon az ember, és védje annak értékeit. E jelszót választottuk az aktív környezetvédelmi munkánk alapjául, amikor a Holocén Természetvédelmi Egyesület mezőkövesdi csoportja és a dél-borsodi iskolák évenként megrendezett Madarak és Fák Napján adnak számot a természetismeretről, a Herman Ottó által megálmodott természetszeretetről. E találkozón biztosítjuk azt, hogy a tanulók megismerjék a kistáj természeti értékeit.

A Dél-borsodi „lágy” turizmus tanulságai

Búcsúzzanak el a Kis-Hortobágytól Petőfi gondolataival, melyet az útikönyvében írt le, mikor átutazott a Hortobágyon:

„Lelkem elsuhan messze, oda, ahol nincsenek hegyek, hol halmok is alig látszanak, puszták nyúlnak el, mintha világ végét keresnék, hol a látóhatár egy óriási palota, melynek tetején a napnak gyémántcsillárjai függenek.”

Ebben igaza van, de csak addig, míg, vissza nem tekintenek északra, ahol kiemelkedik a Bükk-hegység, melybe a bükkaljai dombok szép lassan belesimulnak. Így előttünk áll az a vidék, melyet bejártak és remélhetőleg megismertek. Távcsővel egy pillanat alatt végigtekinthetik Dél-Borsodot, mely a mögöttünk folyó Tiszától, a látóhatár szélén lévő Bükkig terjed. Térben és időben hatalmas változáson ment keresztül e táj. Sajnos az Ember és a Természet harmonikus kapcsolata megszakadt. Szerencsére ma már lassan a köztudatba kerül e kapcsolatot fenntartó-szabályzó fejlődés elve. Ennek részei: egészséges környezet feltételeinek megteremtése, élő és élettelen környezet természetközeli állapotának megőrzése, természeti erőforrások ésszerű felhasználása, gazdasági fejlődés és a környezet harmonikus kapcsolata a legcsekélyebb környezetkárosítás nélkül.
Ennek eléréséhez készült el a „Nemzeti program a környezet védelméért”, melynek öt alapelvét kell megismerni és alkalmazni mindenkinek: fenntartható fejlődés elve, elővigyázatosság és megelőzés elve, gazdatípusú szemlélet és felelősségtudat elve.
Talán sikerült bemutatni, hogy az itt élő emberek többsége még ma is harmonikusan él a környezetével. Életüket meghatározza a földrajzi adottságok jó felhasználása és az ebből megteremtet javak tájak közti kicserélése. Azonban találkozhatnak olyan jelenségekkel is, melyek éppen a harmonikus kapcsolat ellen szólnak. A fogyasztói társadalom ésszerűtlen és pocsékló életmódja szennyezi a környezetét, több hulladékot termel és ennek újrahasznosítása elenyésző. A tudomány és a technika fejlődését nem lehet fékezni, de annak vívmányait a természet törvényei szerint kell alkalmazni.
Sajnos a természet teherbíró képessége véges. Egy bizonyos határon túl az öntisztulás, a regenerálódás már lehetetlen. A kijuttatott káros anyag bekerül a nagy anyag- és energiaáramlásba és nem csak az élettelen, hanem az élő természeti tényezőket is megmérgezi. A sok kis, apró mulasztás is okozhat természeti katasztrófát. Lokálisan gondolkodva ezen kell mindenkinek segíteni a saját környezetében.
Bejárták e tájat a zöld folyosón keresztül. Megismerték természeti képei mellett az itt lakó nép életét, kultúráját, történelmének számos szakaszát.
Csodálatos ez a táj. Egyszerre látni a parasztházak építésénél az Alföldön sárnak és fának felhasználását, a hegyvidéki emberek házánál a kő és a fa használatával. Kifejező az a gazdasági élet, mely az eltérő adottságú kisebb tájegységeken kialakult. A viszontagságos évszázadok hosszú időre visszavetették a térség saját kultúrájának kialakulását. Így váltak inkább befogadó néppé. Zártságuk viszont a népművészetben tört utat magának, mely a hímzéseken, fa- és kőfaragásokon valamint a gyékény feldolgozásában nyilvánult meg.
Településföldrajzilag is sokszínű e táj. Megtalálható itt mezőgazdasági élethez alkalmazkodott alföldi halmaztelepülés és egyutcás hegyi falu.
Szép az alföldi táj napkeltekor, a Bükk-hegység pedig napnyugtakor. A természet minden formája tiszteletet érdemel, melyet Herman Ottó így fejezett ki:
„A természetben a maga helyén minden egyenértékű, egyenjogú, legyen az akár a legparányibb légy dongása, akár a Vezúv kitörése. E hatalom birtokában, birodalmában nincs sem megvetni, sem letaposnivaló; de van elég bámulni- és még több tanulnivaló, és ez nagyon is érdekünk.”

Irodalomjegyzék

1. Dr. Saád András (1972): Adatok a kaptárkövek eredetének, korának és rendeltetésének meghatározásához. Herman Ottó Múzeum (HOM) Évkönyve
2. Baráz Csaba (1999): Kaptárkövek a Bükkalján. Főnix Könyvek
3. Hellebrand Magdolna (1983): Kaptárkövek közt Cserépváralján. B.-A.-Z. megyei Természetvédelmi Egyesület Évkönyve
4. Bakó Ferenc (1977): Bükki barlanglakások. Borsodi kismonográfiák 3. HOM és a Mezőkövesdi Matyó Múzeum
5. Viga Gyula (1985): Kőmunkák egy bükkaljai faluban. Debreceni Egyetemi Kiadó
6. Sály-latori ásatások: HOM Évkönyvei 1973, 1976, 1980, 1982, 1985
7. Dr. Hevesi Attila (szerk.): Bükki útikalauz. Sport kiadó 1977
8. Répászky Tivadar (1969): Mezőkövesd természeti viszonyai. Matyóföld
9. Répászky Tivadar (1965): Mezőkövesd növényei-állatai. Matyóföld
10. Dr. Saád András (1974/75): Kaptárkövek. Matyóföld
11. Sándor András (szerk.) (1983): Kilátás a kövekről, a Bükki Nemzeti Park. Mezőgazdasági kiadó
12. Herman Ottó: Arany-Tompa-Petőfi és a népköltészet madárvilága. Móra Kiadó
11. Dr. Varga Lajos (1973): Új cseppkőbarlang a Hór-völgyben.
Élet és Tudomány pp: 1204
12. Vártúrák kalauza: Ódorvár, Cserépváralja, Sály-Lator
13. Novák-Sándorfi: Területünk földvárai, várai. In: A történelmi Borsod Megye várai
14. Bükk turistatérképe
10. Szabó Zoltán: Emberek a barlanglakásokban; Táj és ember. In: Cifra nyomorúság
16. Répászky Zoltán (1981): Gyógynövények felhasználása. Matyóföld
17. Répászky Zoltán (1988): Fedezzük fel Kácsot a XX. század végén. Matyóföld
18. Répászky Zoltán (1989): Suba-lyuk, ősember élete. Matyóföld
19. Répászky Zoltán (1991): Gyékényfonás Tiszavalkon. Matyóföld
20. Répászky Zoltán (1992/93): Földrajzi nevekhez fűződő mondák. Matyóföld
21. Ökológiai alapismeretekI-II. Ökológiai Intézet, Miskolc
22. Oktatási csomag a nedves élőhelyek megismerésére (1998) Hegyvidéki Tavainkért Környezetvédelmi Egyesület
23. Védett természeti értékeink B.-A.-Z- megyében (1996) Ökológiai Intézet, Miskolc
24. Természetvédelem Magyarországon (1996) Ökológiai Intézet, Miskolc
25. Németh Imre: Zöld kalandra fel I-II. kötet, Ezredforduló Alapítvány
26. Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia (1998) Magyar Környezeti Nevelés Egyesület, Budapest
27. Frisnyák Sándor (1990): Borsod-Hevesi ártér (pp.:10, 137);Tiszavalk (pp.:76); Tiszabábolna (pp.:46). In: Magyarország történeti földrajza
28. Schmidt Egon (1984): Miért énekel a fülemüle? Natura Kiadó, Budapest
29. Dr. Steinmann Henrik (1978): Építőművészek az állatvilágban. Natura Kiadó, Budapest
20. Dr. Széki Pál (1979): Etológia. Natura Kiadó, Budapest
20. Dr. Haraszti László (szerk.): Nádasok állatvilága (1995), Magyar Természettudományi - - - - Múzeum
Nádasok általában c. fejezet
Nádasok természetvédelmi szerepe c. fejezet
Madarak c. fejezet
32. Természet Búvár számaiból:
1978.: 6. sz. Gólyavédelem
10. sz. Miért fontos az avartakaró?
1997.: 1. sz. Megújuló természeti erőforrások
Asszociáció
4. sz. Borsodi-mezőség: Lángoló pipacsok
5. sz. Szukcesszióról
1998.: 1. sz. Riói Egyezmény
Produktivitás
3. sz. Ramsari Egyezményről
Túlélés mesterei a természetben
4. sz. Washingtoni Egyezmény
Fogyasztói társadalom
Biológiai egyensúly
1999.: 2. sz. Berni Egyezményről
3. sz. Génbank
4. sz. Vízimadarakról
5. sz. Biológiai sokféleség
6. sz. Magyar endemizmusról
2000.: 1. sz. Magyar erdőkről
Forrásokról
Biológiai szerveződésekről
33. Répászky Zoltán (1998): Segédanyag a tantervi anyag élő szemléltetéséhez. Holocén Természetvédelmi egyesület, Miskolc
34. Hajdu Imre (1997): Nekem nem térkép e táj (I-II. kötet)
35. Lehoczky Alfréd (1998): Bükkalja és Dél-Borsod a honfoglalás idején és a középkorban