Matyó
Gazdanapok még több kiállítóval, érdeklődővel
A június első napjaiban megrendezett VIII. Matyó Gazdanapokon
az eddiginél is több kiállító jelent meg.
Polgári
Kör összejövetele
Második összejövetelét tartotta április 7-én, szombaton a Vigadó
Étteremben a Polgári Kör. A MASZK együttes Petőfi látomásai című
összeállítása indította az estet, nagy tetszést aratva az értelmiségi
társaság körében. Ezt követően Gordos Attila ismertette az alapszabály
tervezetet, melyet módosításokkal elfogadtak a jelenlévők.
Az
érem két oldala
A média az elmúlt hónapokban többször foglalkozott
a Bogácsi Általános Iskolában folyó "szegregált" oktatással,
a roma és magyar közösség szembenállásával. A TV2 kereskedelmi
csatorna 2001. február 25-én az esti órákban a Napló című műsorban
egy riportot sugárzott a büki roma - magyar bálról.
Adózás
A jelenlegi magyar adózási rendszer jogszabályi alapjait 1988-1989-ben
rakták le. Azóta a rendszer számos változáson, felülvizsgálaton,
módosításon ment keresztül. Ma lényegében kialakultnak és eléggé
fejlettnek tekinthető összehasonlítva más kontinentális adózási
rendszerekkel, ami azonban nem jelenti azt, hogy a fejlődés
véget ért volna.
Számvitel
A magyarországi vállalkozásokra vonatkozó számviteli szabályokat
és az éves beszámoló készítésével kapcsolatos követelményeket
az 1991. évi XVIII. sz. törvény (a továbbiakban: "a Törvény")
tartalmazza.
Vállalkozás
indítása
Egy vállalkozás elindításának első és egyik legfontosabb lépése
a vállalkozási ötlet megszületése. Az ötlet alapulhat egy találmányra
vagy egy új termékre is.
Vállalkozási
formák
Egyéni vállalkozás alapítására az olyan belföldi természetes
személyek jogosultak, akik cselekvőképesek, lakóhelyük van,
és nincsenek kizárva az egyéni vállalkozás gyakorlásából.
|