Hírek, információk Mezőkövesd térségéből  
  Posta | Fórum | Help | Impresszum 

Japánban mutatja be a matyó hímzést

A napokban nyílt meg Tokióban egy népművészeti kiállítás, melyre meghívást kapott a mezőkövesdi Csézi Erzsébet is. Három héten át mutatja be a matyó hímzést, sőt a tervek szerint lehetősége lesz Kodály és Bartók dalokat is előadni.

Egy hétre Hollóháza és Kalocsa képviselői is társulnak a magyar kiállításhoz, addig Erzsike több más városban is bemutatja a hímzett terítőket, táskákat, bőrmellényeket.

Erzsike egyébként énekesnőként, Csézi Böbe néven vált ismertté Mezőkövesden. Kevesen tudják róla, hogy a hímzést, és a matyó virágok rajzolását is megtanulta népművész nagymamájától, Kis Jankó Nagy Erzsébettől. A híres Kis Jankó nemzetség ma élő legifjabb hímzőnője Csézi Böbe, aki ugyan az éneklést választja hivatásul, de úgy érzi, kötelessége folytatni a családi hagyományt. Kislánykora óta rajzol és hímez a nagymama mellett, főként az utóbbi években dolgoznak sokat együtt. A nagymama ugyanis nem először mutatkozik be a felkelő nap országában, évente kétszer is felkérik a hímzett ruhaneműk kiszállítására. A régi kapcsolat eredményeképpen esett rá ezúttal is a választás, s Erzsike vállalta, hogy ott helyben is bemutatja, hogyan születnek a színes fonalakból virágok.

   
 


 
  Posta | Fórum | Help | Impresszum

Copyright & copy; Sasfészek Stúdió 2001.
E-mail: sasfiok@drotposta.hu
Design & program: Sasfészek Stúdió