|
Dióhéjban a három győri 30 cm-es távcső történetéből
1. Széchenyi István Főiskola
A győri csillagda 1955 októberében alakult, röviddel az első szputnyik fellövése előtt. A 30 cm-es távcsövet 1957-ben kaptuk. Ennek optikáit az Uránia adta, a mechanika és az elhelyezés biztosítása a Vagongyár feladata volt. A távcsőhöz 3 db csodálatos ?no name? okulárt kaptunk, ami akkoriban még nagy kincsnek számított. A mechanika tervei is az Urániában készültek, a kivitelezés az MVG Szerszám üzemében történt. A távcső elkészülte után az akkori Ady Endre Művelődési Ház (MVG Szakszervezeti Bizottság) lapostetejére került. A kupola, amelynek 6 m az átmérője, csak 1970-ben készült el, kiváltva az addig kutyaólnak becézett, csillesínen gördülő letolható tetőt. Az új kupola tervrajzát édesapám készítette, a kivitelezését a Bercsényi Miklós szakközépiskola szakmunkástanulói végezték hegesztési és lemezmunka gyakorlat keretében.
A művelődési ház közben RÁBA Oktatóközponttá alakult. 1984 egyik téli reggelén a kupolát a távcsővel együtt leemelték, és a győri főiskolai laborok előtti térre szállították. Itt feküdt másfél évig, benne a távcsővel, a főtükröt kivéve, amelyet Dévai Antal otthon a ruhásszekrényben tartott. Később a kupolát egy katonai daruval a főiskola K3-as kollégiumának tetejére emelték. Ehhez a főiskola kb. 100 ezer Ft összeget biztosított. Sajnos a kupola a megemelés közben deformálódott, ezért nehezen forog körbe, a hajtó villanymotor füstölni szokott. E központi probléma megoldása már régóta váratott magára. Az új meghajtómotort és a nagy áttételű hajtóművet tavalyi megrendelésre idén kaptuk meg, pályázati pénzből finanszírozva.
A tükör soha nem is adott jó képet (igényesebb csillagász szemmel nézve), viszont ismeretterjesztési célra tökéletesen megfelel. A tükröt 1992 őszén Csatlós Géza felújította, így most optikai minősége sokkal jobb (309/2295 mm ). 1992-ben pályázat útján bővítettük okulárkészletünket Szabó Sándor ortho okulárjaival, valamint kicseréltük a segédprizmát 60 mm-es segédtükörre. 1994-ben kupolafestés valamint távcsőfestés következett. Az idén nyáron is nyertünk pályázatot, melyből a kupolaforgatást oldottuk meg.
Másik távcsövünk egy 150/1500-as lencsés távcső, alumínium tubusban, Réti Lajos-féle állványon. Ez szép képet ad. Bemutatáskor le szoktuk vinni a töltésre. Néha a 30-as vezetőtávcsöveként is szokott szerepelni.
A foglalkozásokat illetve bemutatásokat csütörtök esténként tartjuk. Sajnos nagyon kevés látogatónk van. A bemutató észlelések a Hold, a bolygók, fényesebb üstökösök és mély-egek megfigyelésére összpontosítanak. Komolyabb munka amúgy sem végezhető. Sajnos a kupola elhelyezése nem kedvez a megfigyelésnek. A kollégium mint egy nagy fűtőtest, sok felfelé áramló meleglevegőt termel, így az objektumok mindig vibrálnak, azonkívül közel van Győr belvárosa, úgyhogy mi is nátriumlámpák fényében úszunk.
Levélcím:
SZIF Csillagász Klub
9026 Győr, Hédervári u. 3.
2. Vingler Béla, Győrújfalu
A csillagászattal 1986-ban került igazán testközelbe. Első távcsövét 1989 decemberében építette, mely egy A 160/1000-es newton volt. A tükröt 1989 márciusában vásárolta, melyet Duchaj István pilisi amatőr csiszolt. A mechanikát 1990-ben készítette el, majd az udvarban került felállításra. Ezt a régi távcsövet azonban rövid idő alatt ?kinőtte?, és eladta. A harminc centis Newtont Kárpát József volt Mosonmagyaróvári amatőrtársunk özvegyétől vette meg 1993 júniusában. Ez egy ikerreflektor, mely egy 300/1420-as és egy 200/1000-es Newtonból áll. A mechanika át lett alakítva, a fotózás céljából, a tubus rerövidítette, fokuszírozót szerelt rá, az optikát pedig Csatlós Géza bácsi újította fel. Következö újításként a letolható tetejü kupolát 1994 tavaszán készítette el. Fő tevékenysége a mélyegezés és a bolygók megfigyelése, fotózása.
Az obszervatórium elkészülte után nem sokkal 94 végén korszerűsítették az utcában a közvilágítást. Ez bizony súlyosan megpecsételte Újfalun is a további észlelési tevékenységet. Ennek dacára lelkesedését nem vesztette el, és minden érdeklődőt szeretettel vár magáncsillagvizsgálójába.
Levélcím:
Vingler Béla
9171 Győrújfalu
Arany János u. 11.
3. Horváth Marcell, Győrszentiván-kertváros
Jómagam még általános iskolás koromban kezdtem, valamikor a '70-es évek végén. Édesapám egyszer megmutatta nekem a Távcső világa című könyvet, mely fordulópontot jelentett addigi érdeklődésemben. Első távcsövemet Kulin Gyuri bácsitól rendelte nekem édesapám, amiért felvettek a gimnáziumba. A műszer 1983 végén készült el, mely egy 146/1000-es Newton. Most is meg van, a 30-as vezetöjeként használom. Sokáig egyedül észlelgettem, Tóni bácsival csak főiskolás koromban ismerkedtem össze. 1991-ben vásároltan az Uránia csillagvizsgálóban 200/1350-es második távcsövemet, melyből divatos rácsos szerkezetü dobson készült. Ez az építészeti mód nagyon bevált, azóta csak ilyen távcsöveket készítek. Később a 15 cm-est is átépítettem ilyenre. A tükröket Csatlós úr felújította, mert az évek alatt eldobták magukat (Győrben abszolút többségben vannak a Csatlós tükrök). Győrszentiván tiszta sötét ege arra ösztönzött, hogy nagyobb távcsövet is építsek. Főleg mélyegezni szeretek, így 1995-ben megépítettem én is saját 30 cm-s Newtonomat ( A 296/1780 mm). Sajnos idén tavasszal bevezették az én utcámban is a világítást, ezért most szabotázs akciót tervezgetek. Azóta semmit nem is észleltem.
Eddig sok ismerősnek, és érdeklődőnek mutattam meg az égi objektumokat. Sajnos a csillagvizsgáló nagyon kiesik Győr lakott területéből, így csak a legeltökéltebbeket sikerült elcsábítanom.
Összefoglalva a győri 30 centisek ege siralmas helyzetben van, mely évről évre romlik. Lassan már csak a bolygókat látni. Most épült meg a Győri Ipari Park (ennek területén volt a pápai mise), mely újabb hatalmas fénykupolát alkot. A park nagy területén kevés az épület, szinte a szántóföldet világítják ki.
Levélímem:
Horváth Marcell
9023 Győr
Álmos u. 18.
|